Emberközpontú gazdaságA szociális méltányosság és a jólét biztosítása Ígéreteink teljesítése Annak érdekében, hogy gazdaságunkat versenyképessé és a 21. század kihívásaihoz méltóvá tegyük, arra törekedtünk, hogy előmozdítsuk a modernizációt, a digitalizációt és a dekarbonizációt. Olyan gazdaság létrehozásán dolgoztunk, amely valóban az emberek és a vállalkozások javát szolgálja – amely jólétet biztosít számukra, de nem téveszti szem elől a társadalmi méltányosságot sem. Gazdaságpolitikánk sarokköve a NextGenerationEU, a világjárvány utáni 800 milliárd eurós helyreállítási terv, amely többek között tengeri szélerőműparkokba, elektromos vonatokba, ultramodern digitális közszolgáltatásokba és világszínvonalú kórházakba fektet be. Arra ösztönöztük a vállalkozásokat, hogy állami támogatási intézkedések révén hajtsák végre a szükséges reformokat, és kereskedelempolitikánkat fenntarthatóbbá és céltudatosabbá tettük. Támogattuk az európai gazdaság gerincét képező kis- és középvállalkozásokat versenyképességük fokozásában. Ami ennél is fontosabb: a humántőkére – a munkavállalók készségeire és jóllétére – is nagy hangsúlyt helyeztünk, és elindítottuk a készségfejlesztési paktumot annak érdekében, hogy a munkavállalók számára biztosítsuk azokat a képzéseket, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy megfeleljenek a vállalkozások igényeinek. Emellett új szabályokat vezettünk be az egyenlő bérezés biztosítása és a minimálbér javítása érdekében. Így működik az Unió Európa jólétének motorjaként. Megtartott ígéretek Gazdasági fellendülés és modernizáció A 2020 májusában elindított NextGenerationEU több mint 800 milliárd eurót biztosított olyan stratégiai reformokba és projektekbe való beruházásra, amelyek célja gazdaságaink zöldebbé, digitálisabbá, versenyképesebbé és reziliensebbé tétele. Kereskedelem és gazdasági biztonság Rekordszámú kereskedelmi megállapodást kötöttünk (42 preferenciális megállapodás 74 országgal), és 2023 végéig 180 piacvédelmi intézkedést vezettünk be, melyek révén csaknem félmillió európai munkahelyet védtünk meg.Példa nélküli módon használtuk ki a kereskedelempolitikai eszközeinkben rejlő lehetőségeket, amelyek lehetővé tették számunkra, hogy kiaknázzuk a gazdasági nyitottság előnyeit, miközben kezeltük az egyre polarizáltabb világ jelentette kockázatokat.Az első európai gazdasági biztonsági stratégia azonosította a gazdasági biztonságunkra leselkedő új veszélyeket, amelyek a növekvő geopolitikai feszültségek és a geogazdasági széttöredezettség miatt merültek fel. Gazdasági kormányzás 2024 februárjábank megállapodtunk a gazdasági kormányzásra vonatkozó szabályoknak a pénzügyi válság óta legátfogóbb reformjáról. Állami támogatás 2023 márciusában ideiglenes válság- és átállási keretet fogadtunk el, és mintegy 13 milliárd eurót hagytunk jóvá állami támogatási intézkedések formájában a tiszta technológiák előállítására irányuló finanszírozás felgyorsítására.Kilenc, közös európai érdeket szolgáló fontos projektet hagytunk jóvá, melyek együttesen 22 tagállam részvételével valósulnak meg olyan stratégiai területeken, mint az akkumulátorok, a mikroelektronika, a hidrogén és a felhőalapú számítástechnika. Készségek, munkavállalói jogok és szociális védelem Készségfejlesztési paktumot hoztunk létre, hogy a munkavállalók részesüljenek a vállalkozások igényeinek való megfeleléshez szükséges képzésben.Szabályokat javasoltunk a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javítására. 2021-ben több mint 28 millió ember végzett ilyen típusú tevékenységet. Szabályokat fektettünk le a bérek átláthatóságáról, hogy valósággá váljon az alapelv, mely szerint – nemtől függetlenül – egyenlő munkáért egyenlő bér jár.Bevezettük a gyermekgaranciát, hogy a rászoruló családok meg tudják fizetni a gyermekgondozást, és hogy az anyáknak és apáknak ne kelljen választaniuk a munka és a család között.Elfogadásra került a nők vezetőtestületi tagságáról szóló irányelv, amelynek célja, hogy a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatóinak körében 40%-os legyen a nők részaránya. Fenntartható finanszírozás Az uniós taxonómiai rendelet – a fenntartható gazdasági tevékenységek osztályozási rendszere – mintegy 150 gazdasági tevékenységre terjed ki, amelyek az európai üvegházhatásúgáz-kibocsátás közel kétharmadát okozzák.2023 decemberében lépett hatályba az európai zöldkötvénystandard, amelynek révén a befektetők meggyőződhetnek befektetéseik fenntarthatóságáról.A fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolásról szóló irányelv, amely 2023 elején lépett hatályba, lehetővé teszi a befektetők számára, hogy hozzáférjenek azokhoz az információkhoz, melyekből tájékozódhatnak az általuk befektetés céljából kiszemelt vállalkozások fenntarthatóságáról. Digitális pénzügy 2023. június óta a kriptoeszközök piacairól szóló rendelet szabályozza és felügyeli a kriptoeszközöket és azok szolgáltatóit. A 2023 januárja óta hatályban lévő digitális működési rezilienciáról szóló rendelet javítja az európai pénügyi ágazat kiberbiztonságát, és biztosítja, hogy az még operatív fennakadások esetén is zavartalanul tudjon működni.A Bizottság új szabályokat terjesztett elő az euróban történő azonnali fizetésekre vonatkozóan, amelyeket a társjogalkotók 2024 februárjában elfogadtak. Javaslatokat fogadtunk el a lehetséges jövőbeli digitális euróról és a készpénz mint törvényes fizetőeszköz védelméről. Globális adórendszer Együttműködtünk a tagállamokkal a multinacionális vállalatokra vonatkozó minimum-adómértéket bevezető irányelv elfogadásának biztosítása érdekében.Javaslatot tettünk a „Vállalkozás Európában: Társaságiadó-keret” elnevezésű jogi keretre, mely megkönnyíti mind a nagyvállalatok, mind az adóhatóságok életét azáltal, hogy új, egységes szabályrendszert vezet be a vállalatcsoportok adóalapjának meghatározására.Javaslatot tettünk központ szerinti adórendszer létrehozására a kkv-k számára, amely megkönnyíti a kis- és középvállalkozásoknak az adók kiszámítását és megfizetését, amikor határokon átnyúló tevékenységet folytatnak az egységes piacon. Vámunió A Bizottság javaslatokat terjesztett elő az 1968-ban létrehozott uniós vámunió eddigi legambiciózusabb és legátfogóbb reformjára vonatkozóan. Bővebben ezekről az eredményekről Érintett szakpolitikai területekEgységes piacAz áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának biztosítása az EU-n belülErős szociális EurópaOlyan erős szociális gazdaságot építünk, amely méltányos, inkluzív és valamennyi uniós polgár igényeit kielégítiTőkepiaci unióFinanszírozási forrásokat mozgósítunk az európai növekedés érdekébenA vállalkozói tevékenység és a kis- és középvállalkozások (kkv-k)A vállalatok támogatása teljes életciklusuk soránIfjúsági foglalkoztatási támogatásHíd a munkahelyekhez a következő generáció számáraÁllami támogatásBiztosítjuk, hogy az állami források felhasználása ne torzítsa a versenyt az egységes piaconPénzügyi szolgáltatásokA megtakarítók és a befektetők védelme révén megőrizzük az EU pénzügyi stabilitását Gazdasági előrejelzésekMakrogazdasági előrejelzések a tagállamokra és az EU egészére vonatkozóanAz európai szemeszterA gazdaságpolitikák uniós szintű összehangolásának éves ciklusa Kapcsolódó linkek InvestEUInvestment Plan resultsA pénzügyi ágazati reformok támogatása
Egységes piacAz áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának biztosítása az EU-n belül
Erős szociális EurópaOlyan erős szociális gazdaságot építünk, amely méltányos, inkluzív és valamennyi uniós polgár igényeit kielégíti
A vállalkozói tevékenység és a kis- és középvállalkozások (kkv-k)A vállalatok támogatása teljes életciklusuk során
Állami támogatásBiztosítjuk, hogy az állami források felhasználása ne torzítsa a versenyt az egységes piacon
Pénzügyi szolgáltatásokA megtakarítók és a befektetők védelme révén megőrizzük az EU pénzügyi stabilitását