Ugrás a fő tartalomra
Az Európai Bizottság logója
Európai Bizottság

Európa függetlenségének megvalósítása

Egyre széttagoltabb világunkban Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia a saját boldogulásáért. Az Unió helyzetéről szóló 2026. évi beszéd közeledtével megvizsgáljuk, hogy ennek a szükségszerűségnek a felismerése hogyan formálta a Bizottság munkáját az elmúlt évben, és hogy törekvéseinket miként váltjuk tettekre.

Erős Európa egy ingatag világban
Áttekintés

Az elmúlt évben Európa biztos lábakon állt az egyre bizonytalanabb világban. A növekvő biztonsági fenyegetésekkel, a fegyverként használt gazdasági függőségekkel és a határainkon túli konfliktusok következményeivel dacolva Európa egységesen és töretlenül haladt előre: 

  • fontos új kereskedelmi megállapodásokat írt alá három kontinensen 
  • továbbra is rendületlenül támogatta Ukrajnát 
  • új partnerségeket létesített, melyek előmozdítják Európa érdekeit és értékeit 
  • továbbra is vezető szerepet töltött be a világban megannyi fontos területen, az éghajlat-politikai fellépéstől a globális egészségügyig 

Európa bebizonyította, hogy egy másik út is létezik – az, amely az erőt a partnerséggel, a függetlenséget a nyitottsággal ötvözi. 

Erő a sokféleségben – Európa kereskedelmi menetrendje

Európa jóléte a nemzetközi kereskedelemtől függ. Európa ezért az elmúlt évben ahelyett, hogy bezárkózott volna, kifelé fordult, hogy diverzifikálja partnerségeit, megerősítse az ellátási láncait és csökkentse a gazdasági függőségeit. Európa emellett megszilárdította helyzetét olyan megbízható, hosszú távú partnerként, amely a bizonytalan időkben stabilitást és kiszámíthatóságot kínál.

Azok az országok, amelyekkel az EU kereskedelmi megállapodást kötött

Az EU ez idáig már 81 országgal 45 kereskedelmi megállapodást kötött. Ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően mintegy 712 ezer európai vállalkozás, amely az EU határain kívülre exportál, becslések szerint minden évben összesen 25 milliárd euró vámot takarít meg.

Idén az EU új kereskedelmi megállapodást kötött vagy új kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat zárt le a következő országokkal:

Ezenkívül előrelépést értünk el a következő partnereinkkel: 

  • Thaiföld

  • Malajzia

  • Fülöp-szigetek

  • Egyesült Arab Emírségek

A szélesebb regionális csoportosulásokkal, például a Csendes-óceáni Partnerséggel való együttműködés szintén növeli Európa befolyását több olyan piacon, amelyek a világ leggyorsabban növekvő piacai közé tartoznak.

Az EU és az USA közötti kereskedelmi kapcsolatok

A transzatlanti kereskedelmi kapcsolat továbbra is a világ legjelentősebb kereskedelmi kapcsolata. Naponta 4,9 milliárd euró értékű áru és szolgáltatás szeli át az Atlanti-óceánt az EU és az Egyesült Államok között. Európa továbbra is olyan stabil kapcsolat biztosításán dolgozik, amely védi az európai vállalkozások és munkavállalók érdekeit. Az EU emellett szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és más partnerekkel a Pax Silica kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy megerősítse a koordinációt a kritikus MI-ellátási láncok, a félvezetők és a fejlett technológiák terén.

Gazdasági biztonságunk megerősítése

A kereskedelem, a beruházások és a kritikus erőforrásokhoz való hozzáférés egyre inkább geopolitikai eszközként szolgálnak. Európa erre válaszul átfogó eszköztárat hozott létre, hogy fellépjen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, az ellenséges befektetések, a gazdasági kényszerítés, a piactorzulás és a globális kapacitásfelesleg ellen. 2025 decemberében a Bizottság közleményt fogadott el Európa gazdasági biztonságának megerősítéséről. Ezzel az EU tanúbizonyságot tesz arról, hogy kész használni ezeket az eszközöket, ha iparágait, munkavállalóit és gazdasági biztonságát veszély fenyegeti. 

Szöveges változat

Kritikus fontosságú nyersanyagok és a RESourceEU

Biztonságos és megbízható hozzáférés a gazdaságunk számára szükséges nyersanyagokhoz

  • 34 anyag kapott „kritikus fontosságú nyersanyag” minősítést, pl. a gallium, a germánium, a mangán és a természetes grafit.
  • Az EU-n belül 47, az EU-n kívül 13 stratégiai projektet választottunk ki célzott támogatásra a kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabály alapján.
  • Megállapodásokat kötöttünk harmadik országokkal a nyersanyagokhoz való biztonságosabb hozzáférés érdekében, beleértve a Dél-Afrikával kötött első tiszta kereskedelmi és beruházási partnerséget és az Ausztráliával kötött kereskedelmi megállapodást.
  • A RESourceEU cselekvési terv célja, hogy 2029-ig akár 50%-kal csökkentse az akkumulátoroktól, a ritkaföldfémektől és a védelmi nyersanyagoktól való függőséget.
  • Egy év alatt 3 milliárd eurót mozgósítottunk stratégiai projektek támogatására.
  • Az értékláncok diverzifikációjának és rezilienciájának előmozdítása érdekében létrehoztuk a kritikus fontosságú nyersanyagokkal foglalkozó központot

Azok az országok, amelyekkel az EU digitális megállapodást kötött

Mivel a globális GDP több mint 60%-a digitális tranzakciókhoz kapcsolódik, Európa bővíti digitális kereskedelmi partnerségeit. Februárban hatályba lépett digitális kereskedelmi megállapodásunk Szingapúrral, míg júniusban hasonló megállapodást írtunk alá a Koreai Köztársasággal, márciusban pedig tárgyalásokat kezdtünk Kanadával. Külön megállapodás született Brazíliával az Unió és Brazília közötti biztonságos adatáramlás garantálása érdekében.


Erős és szabad Ukrajna

Oroszország agressziós háborúja már több mint négy éve tart, és Ukrajna nemcsak ellenáll, hanem olyan feltételeket igyekszik teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy erős pozícióból tárgyaljon a békéről. Ez mindenekelőtt az ukrán nép bátorságának és elszántságának köszönhető. De annak is, hogy Európa – amely Ukrajna legjelentősebb támogatója – rendíthetetlenül segíti keleti szomszédját.

Uniós katonai támogatás

Az EU Ukrajna legnagyobb katonai támogatója: eddig 89,7 milliárd eurót mozgósított Ukrajna védelmi képességeinek megerősítésére. Az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója az ország fegyveres erőinek közel 97 000 tagja számára nyújtott kiképzést. Az európai védelmi ipari program keretében továbbá az EU hozzájárul Ukrajna védelmi ipari bázisának támogatásához és az európai védelmi ipari bázissal való integrálásához.

2026 júliusában az EU új védelmi ipari partnerségről szóló megállapodást írt alá Ukrajnával, ami jelentős előrelépést jelent a két fél védelmi iparának integrációja terén. A Bizottság emellett a drónokkal és a drónelhárítási technológiákkal kapcsolatos együttműködés elmélyítése érdekében elindította az EU–Ukrajna drónmegállapodást is. 

Szankciók

Az EU eddig 21 szankciócsomagot hagyott jóvá Oroszországgal és támogatóival szemben. Ezek a szankciók nyomás alá helyezik az orosz gazdaságot, és korlátozzák Oroszország hadviselési képességét.

Szöveges változat

21 szankciócsomag

Az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás növelés

  • Árnyékflotta – A kikötőkbe való belépés és a szolgáltatásnyújtás tilalma az Oroszország árnyékflottájának részét képező több mint 600 hajóra vonatkozóan.
  • Orosz vagyoni eszközök – Az Orosz Központi Bank 210 milliárd euró értékű eszköze van immobilizálva.
  • Jegyzékbe vétel – Több mint 2900 személy és szervezet vagyoni eszközei vannak befagyasztva. Az érintett személyekre utazási tilalom is vonatkozik.
  • Olajbevételek – A tengeren szállított nyersolaj behozatalának tilalma és olajárplafon Oroszország energiaexportból származó jövedelmének csökkentése érdekében. Az árplafon felülvizsgálatát 2027 júliusáig felfüggesztették.
  • Gázimport – Az orosz LNG behozatalának tilalma 2027 januárjától, a vezetékes gáz behozatalának tilalma 2027 őszétől.
  • Finanszírozás, kereskedelem és propaganda – Tiltólistán van több mint 100 orosz bank, több mint 20 orosz propagandaorgánum, valamint több kettős felhasználású termék és kritikus technológia kereskedelme.

Az intézkedések kijátszása
Fellépés a szankciók kijátszása ellen.

Igazságszolgáltatás Ukrajnának és a háború elől menekülők védelme

Az EU csatlakozott az Ukrajna elleni agresszió bűntettével foglalkozó különleges törvényszékhez, amely hatáskörrel fog rendelkezni az Ukrajna elleni agresszió bűntettéért felelős politikai és katonai vezetők elleni büntetőeljárások lefolytatására. 2026 májusában a Bizottság alapító tagként megerősítette az Ukrajnával kapcsolatos követelésekkel foglalkozó nemzetközi bizottság létrehozásáról szóló egyezményt. E bizottság feladata lesz a követelések vizsgálata és a háború áldozatainak nyújtandó kártérítés meghatározása.

Gondoskodnunk kell arról, hogy az erőszakkal Oroszországba hurcolt ukrán gyermekek egytől egyig visszakerüljenek családjukhoz. Az EU csatlakozott az ukrán gyermekek hazatérésével foglalkozó nemzetközi koalícióhoz, és 2026 májusában a Bizottság Ukrajnával és Kanadával közösen magas szintű eseményt szervezett, hogy a világ figyelmét e problémára irányítsa.

Az uniós tagállamok továbbá megállapodtak abban, hogy 2028. március 4-ig meghosszabbítják a háború elől menekülők átmeneti védelmét. 

Ukrajna energiabiztonságának támogatása 

Oroszország teljes körű inváziója óta Ukrajna már több mint 4 milliárd euró energiabiztonsági támogatást kapott. Ursula von der Leyen elnök 2026. február 24-én bejelentette, hogy az Unió 2026/2027 telére további 920 millió euró összegű csomagot nyújt, amely kritikus támogatást biztosít az energiatermeléshez, a hálózat rezilienciájához, az energiahatékonysághoz és a hőellátáshoz.

  • Javítás

    Erőművek helyreállítása és további berendezések biztosítása – Ukrajna szükségletei 15%-ának fedezése

  • Helyreállítás

    Az uniós villamosenergia-kivitel növelése az ukrajnai szükségletek 12%-ának biztosítására

  • Újraindítás

    A decentralizált villamosenergia-termelés előmozdítása, beleértve napelemek szállítását kórházakba


Bővítés – Uniónk kiteljesítése

A veszélyesebbé és széttagoltabbá váló világban Európa biztonsága a szomszédságának stabilitásától függ. E stabilitás megteremtésének elsődleges eszközéül a bővítési politikánk szolgál. A bővítés mindig is érdemeken alapuló folyamat marad, és eltökélt szándékunk, hogy teljes körű támogatást nyújtsunk a tagjelölt országoknak a tagság felé vezető úton.

  • Ukrajna és Moldova

    Idén nyáron az EU mind Ukrajnával, mind Moldovával megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első két témakörét, az alapvető kérdésekre (többek között a jogállamiságra) és a külkapcsolatokra összpontosítva.

    2026 júniusában a második EU–Moldova csúcstalálkozó kiemelte az ország által elért figyelemre méltó eredményeket az EU felé vezető úton.

  • Nyugat-Balkán

    A nyugat-balkáni tagjelölt országokkal folytatott tárgyalások tovább haladtak előre. Az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy megkezdik a Montenegróval kötendő csatlakozási szerződés kidolgozását.

    A tárgyalások mellett célzott növekedési tervekkel mozdítjuk elő a beruházásokat és a reformokat. Emellett négy nyugat-balkáni állam és Moldova csatlakozott az egységes eurófizetési térséghez.

    Tárgyalásokat folytatunk arról is, hogy a Nyugat-Balkán országai csatlakozzanak az EU barangolási térségéhez, hogy az EU és a régió között utazók belföldi díjszabás szerint használhassák mobileszközeiket.

    Albánia jelentős mérföldkövet ért el, amikor 2026. júliusban lezárta a csatlakozási tárgyalások első három fejezetét. 

    Eközben továbbra is együttműködünk Bosznia-Hercegovinával, Észak-Macedóniával, Koszovóval és Szerbiával, hogy támogassuk őket az európai integráció felé vezető úton.

  • Grúzia

    Európa továbbra is elkötelezett a grúz nép jogos európai törekvései mellett. A demokrácia és az alapvető jogok grúz hatóságok általi folyamatos megsértésére tekintettel a Bizottság 2026. márciusban felfüggesztette a grúz diplomata- és hivatalos útlevelekkel rendelkezők vízummentes utazását. Ez a döntés nem érinti az egyszerű polgárokat.


A stabilitás biztosítása a tágabb szomszédságban és a közel-keleti béke támogatása

Európa Észak-Afrikától a Dél-Kaukázusig megszilárdítja partnerségeit, hogy stabilitást és új gazdasági lehetőségeket teremtsen.

  • Örményország és Azerbajdzsán

    Az EU adott otthont az első EU–Örményország csúcstalálkozónak, amely elsősorban a régió békéjének és stabilitásának támogatásáról szólt. Az EU elindította továbbá az  EU és Örményország közötti konnektivitási partnerséget, hogy erősödjenek a közlekedési, energetikai és digitális összeköttetések a két fél között. 2026 júliusában Ursula von der Leyen elnök ellátogatott Örményországba és Azerbajdzsánba, kifejezve, hogy Európa támogatja a két ország közötti békés és jószomszédi kapcsolatokat. 

    Látogatása során az elnök ismertette, hogy a Global Gateway keretében 200 millió euró összegű új beruházási csomag fogja támogatni a konnektivitáson keresztüli béketeremtést a Dél-Kaukázusban, valamint bejelentést tett további kereskedelmi intézkedésekről Örményországra vonatkozóan, és egy, az EU és Azerbajdzsán közötti konnektivitási partnerségről.   

  • Északi-sarkvidék

    Az EU aktualizálja az  Északi-sarkvidékre vonatkozó stratégiáját, és megerősíti az együttműködést az északi-sarkvidéki országokkal. Digitális infrastruktúra révén összekötjük a közösségeket, és partnerségeket építünk ki annak érdekében, hogy felszabadítsuk azokat a kritikus fontosságú anyagokat, amelyekre Európának szüksége van a tiszta átállás előmozdításához. 

    Emellett Európa teljes szolidaritást vállalt Grönlanddal és a Dán Királysággal az ország szuverenitását veszélyeztető indokolatlan fenyegetéseket követően. 2026. szeptemberi látogatásának alkalmával Ursula von der Leyen elnök 200 millió euró összegű, a Global Gateway keretébe illeszkedő partnerségi csomagot jelentett be a grönlandi beruházások előmozdítására. Ez lehetőségeket fog teremteni a helyi lakosság számára, egyúttal hozzájárul az északi-sarkvidéki régió fenntartható fejlődéséhez, prosperitásához és békéjéhez.

  • Közel-Kelet

    A Közel-Keletet az elmúlt évben a konfliktusok fellángolása és az instabilitás jellemezte Irántól és a Perzsa-öböltől kezdve Gázáig, Ciszjordániáig, Izraelig és Libanonig. Európa elítélte az erőszakot és fokozta a régióbeli szerepvállalását. Szorosan együttműködik továbbá a partnereivel a diplomáciai megoldások és a stabilitás támogatása, a gazdasági kapcsolatok megerősítése és a humanitárius szükségletekre való reagálás érdekében.  

    Irán támadásaira válaszul az EU elmélyítette együttműködését az Öböl-menti partnerekkel, és folytatta a kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Arab Emírségekkel. Az elmúlt hónapokban felgyorsultak a hat Öböl-menti országgal kötendő stratégiai partnerségi megállapodásokra irányuló tárgyalások is.

    2026. januárban Ursula von der Leyen elnök és António Costa elnök Bassár el-Aszad rezsimjének bukása óta először tett látogatást Szíria fővárosában, Damaszkuszban, és találkozott Ahmed es-Sar elnökkel. Ez volt az első azon lépések sorában, amelyek újraindították partnerségünket Szíriával, és megerősítették a szíriai népnek és intézményeinek nyújtott támogatásunkat. 

    Az EU és Egyiptom közötti első csúcstalálkozóra 2025 októberében került sor azzal a céllal, hogy a két fél megerősítse együttműködését a kereskedelem, a migráció, az energia, a beruházások, valamint Egyiptom reformprogramjának és a Horizont Európához való társulásának támogatása terén. Az első EU–Jordánia csúcstalálkozót a felek 2026 januárjában tartották a gazdasági reziliencia, a regionális biztonság és a menekültek támogatása terén folytatott együttműködés megerősítése érdekében.

    Az EU jelentősen növelte a humanitárius támogatást a régióban, többek között a Palesztina megsegítésére létrehozott adományozói csoporton keresztül. A „Team Gaza” kezdeményezés révén a Bizottság 883,6 millió eurót mozgósított a gázai civil lakosság javát szolgáló, különböző ágazatokban megvalósuló korai helyreállítási intézkedések támogatására. Ezen túlmenően az EU szankciókat vezetett be a ciszjordániai palesztinok elleni súlyos és szisztematikus visszaélésekért felelős szélsőséges izraeli telepesekkel szemben. 

  • A földközi-tengeri térség

    Az EU 2025 novemberében elindította a  földközi-tengeri paktumot a régió békéjének, biztonságának és hosszú távú stabilitásának támogatása érdekében. Az EU, az uniós országok és a dél-mediterrán partnerek összefogásával a partnerség célja az, hogy összekapcsoltabb, virágzóbb és biztonságosabb közös földközi-tengeri térség jöjjön létre. 2026 áprilisában a Bizottság közzétette a földközi-tengeri paktum első cselekvési tervét.


Európa érdekeit és értékeit érvényesítő partnerségek

Európa függetlenségre törekszik a világgazdaságban – de ezt nem az elszigeteltségen, hanem partnerségeken keresztül igyekszik megvalósítani. Kölcsönös érdekeken, a közös jóléten és a szuverenitás tiszteletben tartásán alapuló reziliens kapcsolatok kiépítésén munkálkodik.

  • Global Gateway

    A Global Gateway Afrikában, Latin-Amerikában, Ázsiában és máshol olyan projekteket támogat, amelyek előmozdítják mind a partnerországok prioritásait, mind Európa stratégiai érdekeit. Finanszírozást nyújt például a kolumbiai digitális átállás megvalósításához, tiszta energiával kapcsolatos dél-afrikai projektekhez és a Transz-Kaszpi Nemzetközi Közlekedési Útvonalhoz, amely javítani fogja az Európa és Közép-Ázsia közötti összeköttetést. Jó úton haladunk afelé, hogy 2027-ig több mint 400 milliárd euró összegű beruházás valósuljon meg a Global Gateway keretében.

    A Global Gateway azért működik olyan jól, mert ötvözi az állami törekvéseket a magánszektor szakértelmével. E megközelítés megerősítése érdekében az EU elindította a Global Gateway beruházási platformot, amely egyablakos ügyintézési pontként szolgál a vállalkozások, a kormányok és a fejlesztésfinanszírozási intézmények számára a projektek közös megtervezéséhez és megvalósításához.

  • Éghajlat-politikai vezető szerep

    A brazíliai Belémben 2025 novemberében tartott COP30 konferencián Ursula von der Leyen elnök kiemelte Európa szilárd elkötelezettségét az éghajlatváltozás megfékezésére irányuló nemzetközi szerződés, a Párizsi Megállapodás mellett. Ezt az elkötelezettséget az európai klímarendelet is megerősítette azzal a vállalással, hogy 2040‑ig az EU az 1990‑es szinthez képest 90%‑kal csökkenti az üvegházhatásúgáz-kibocsátását. 

    Európa továbbra is vezető szerepet tölt be az éghajlatváltozás elleni globális küzdelem finanszírozásában: csak 2024-ben 31,7 milliárd euró összegű közfinanszírozást biztosított, és további 11 milliárd euró összegű magánfinanszírozást mozgósított erre a célra.  

    A globális zöldkötvény-kezdeményezés keretében létrehozott alap 2026 áprilisában indult, és ennek révén Európa akár 20 milliárd eurót elérő összegben fog magántőkét mozgósítani nagyszabású fenntartható infrastrukturális projektekre, miközben előmozdítja a zöldkötvénypiacokat a partnerországokban. 

    Az EU emellett több mint 15,1 milliárd euróval járult hozzá „A megújulóenergia-termelés fellendítése Afrikában” elnevezésű adományozói kampányhoz, melynek társházigazdái Ursula von der Leyen elnök és Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök voltak. Ezek a beruházások bővítik majd a tiszta energiához való hozzáférést, támogatják az ipari fejlődést, munkahelyeket teremtenek, és meg fogják erősíteni az energiabiztonságot mind Afrika, mind Európa számára.

  • Óceánok és tengerek

    Az EU 2026-ban elindította az OceanEye elnevezésű kezdeményezést, hogy megerősítse Európa óceánmegfigyelési és tengeri nyomonkövetési kapacitását, miközben támogatja a tudományos kutatást, valamint a versenyképesebb és fenntarthatóbb kék gazdaságot.

  • Globális egészségügy

    A világ továbbra is egyre növekvő egészségügyi kockázatokkal néz szembe, az ebolajárványok kitörésétől kezdve az újonnan megjelenő fertőző betegségekig, miközben a nemzetközi adományozók korlátozzák a finanszírozást. A  globális egészségügyi rezilienciára vonatkozó kezdeményezés révén az EU világszerte megerősíti a megelőzési, felkészültségi és reagálási kapacitásokat.

  • Humanitárius segítségnyújtás

    2026-ban világszerte több mint 239 millió ember szorult humanitárius segítségre. Bár sok adományozó csökkenti a hozzájárulását, Európa továbbra is a világ vezető humanitárius szereplője: csak 2026-ban több mint 1,9 milliárd eurót fordított erre a célra.

    Európa életeket mentő szolidaritásának egyik példája, hogy amikor Venezuelát 2026 júniusában két súlyos földrengés rázta meg, az uniós polgári védelmi mechanizmus koordinálása mellett 19 európai ország küldött kutató-mentő csapatokat, műszaki szakértőket, menedéket, vizet és higiéniai felszereléseket a katasztrófa sújtotta övezetbe. 

Ez az oldal az elmúlt évben elért eredmények közül csak néhányat sorol fel. 
További információkért töltse le a brosúrát (PDF).

Az oldal legutóbbi frissítésének dátuma: 11 szeptember 2026