Az uniós jog felépítése

Elsődleges jog: az uniós szerződések

Minden uniós intézkedés a Szerződéseken alapul. Ezek az uniós tagállamok közötti, kötelező erejű megállapodások – különösen a Római Szerződés és a Maastrichti Szerződés – meghatározzák az Európai Unió célkitűzéseit, az uniós intézményekre vonatkozó szabályokat, a döntéshozatal módját, valamint az EU és a tagállamai közötti kapcsolatot.

A Szerződések az uniós jog kiindulópontjaként szolgálnak, ezért elsődleges joganyagként hivatkozunk rájuk. Az EU csak azokon a szakpolitikai területeken hozhat jogszabályokat, amelyeken a tagországok az uniós szerződésekben felhatalmazták őt arra. Ez az úgynevezett hatáskör-átruházás elve.

Az uniós országok tárgyalások eredményeképpen állapodnak meg a Szerződésekről, amelyeket azután a tagállamoknak – parlamenti szavazás, vagy adott esetben népszavazás útján – meg kell erősíteniük. Az uniós szerződéseket a tagországok időről időre módosították abból a célból, hogy újabb országok csatlakozhassanak az EU-hoz, illetve hogy megreformálják az Unió intézményeit és új szakpolitikai területeket helyezzenek közös uniós hatáskörbe.

Másodlagos jog: jogi aktusok

A Szerződésekben meghatározott elveken és célkitűzéseken alapuló jogszabályok összessége alkotja az EU másodlagos joganyagát. Ide tartoznak a kötelező erejű, illetve a kötelező erővel nem rendelkező jogi aktusok.

Kötelező erejű jogi aktusok

Kötelező erejű jogi aktusoknak nevezzük azokat az uniós jogszabályokat, amelyeket az uniós szerződésekben leírt (rendes vagy különleges) jogalkotási eljárás keretében fogadnak el. Ezek a jogi aktusok rendeletek, irányelvek és határozatok formáját ölthetik.

A rendeletek teljes egészükben kötelező erejű jogszabályok. A hatálybalépésüket követően az Unió összes országában közvetlenül és egységesen alkalmazandók, nincs szükség a nemzeti jogba való átültetésükre.
Az irányelvek előírják, milyen célokat kell elérniük az uniós országoknak, de a megvalósítás módját és eszközeit a tagállamokra bízzák. Miután a jogalkotók elfogadták az irányelvet, a tagországoknak meg kell hozniuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel beépítik (más szóval: átültetik) az irányelvet a nemzeti jogrendbe, és ezekről az intézkedésekről tájékoztatniuk kell az Európai Bizottságot.
A tagországoknak az irányelvet az abban meghatározott határidőn (rendszerint két éven) belül kell átültetniük a nemzeti jogba. Ha valamelyik ország nem ülteti át az irányelvet, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene.
A határozatok teljes egészükben kötelező erejűek. Az a határozat, amelyben külön szerepel, hogy kik a címzettjei, kizárólag a címzettekre nézve kötelező.

Nem kötelező erejű jogi aktusok

Azok a jogi aktusok, amelyeket a rendes vagy különleges jogalkotási eljárás keretén kívül, egyedi szabályok alapján fogadnak el, nem rendelkeznek kötelező erővel. Ezek a jogi aktusok ajánlások és vélemények formáját ölthetik.

Az uniós intézmények az ajánlások révén ismertethetik álláspontjukat, és intézkedési javaslatot fogalmazhatnak meg anélkül, hogy ezáltal bármilyen jogi kötelezettséget rónának a címzettekre.
Az uniós intézmények vélemény kibocsátásával állást foglalhatnak egy bizonyos témában anélkül, hogy ezzel bármilyen jogi kötelezettséget rónának azokra, akikről a vélemény szól.

Felhatalmazáson alapuló és végrehajtási jogi aktusok

Bizonyos körülmények között a Parlament és a Tanács felhatalmazhatja a Bizottságot arra, hogy felhatalmazáson alapuló vagy végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el.

A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok olyan általános hatályú, nem jogalkotási aktusok, amelyeket a Bizottság fogad el, hogy kiegészítse, illetve módosítsa valamely jogalkotási aktus egyes nem alapvető rendelkezéseit. Az elfogadásukra vonatkozó hatáskörre szigorú korlátok vonatkoznak:

az alapul szolgáló jogszabály alapvető elemei nem módosíthatók;
a jogalkotási aktusnak meg kell határoznia a hatáskör-átruházás célját, tartalmát, hatályát és időtartamát;
a Parlament és a Tanács visszavonhatja a felhatalmazást, vagy kifogást emelhet a felhatalmazáson alapuló jogi aktus ellen.

A Bizottság (vagy kivételes esetben a Tanács) végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el azokon a területeken, ahol egységes végrehajtási feltételekre van szükség (például az adózás, a mezőgazdaság, a belső piac, az egészségügy, az élelmiszer-biztonság stb. területén).

Bővebben a végrehajtási és a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokról