A korai felismerési és kizárási rendszert a Bizottság hozta létre, hogy javítsa az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, és garantálja a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást.
A korai felismerési és kizárási rendszer a korai előrejelző rendszernek és a közbeszerzési eljárásban való részvételből kizárt pályázók központi adatbázisának a szerepét vette át 2016. január 1-jétől.
A korai felismerési és kizárási rendszer szabályait a költségvetési rendelet rögzítette.
A rendszer több szempontból is előrelépést jelent a már létező eszköztárhoz képest, a külön testület és adatbázis létrehozásának köszönhetően.
Időkeret
A rendszer szabályai 2016 óta a szerződések, támogatások, megállapodások, díjak, pénzügyi eszközök és szakértői díjak összességére alkalmazandóak, továbbá a költségvetés közvetett irányítás keretében történő végrehajtására is vonatkoznak.
Cél
A korai felismerési és kizárási rendszer célja az Unió pénzügyi érdekeinek védelme az uniós forrásokra pályázó vagy a Bizottsággal, más uniós intézménnyel, szervvel, hivatallal vagy ügynökséggel jogi kötelezettséget aláíró, megbízhatatlan személyekkel és szervezetekkel szemben. A korai felismerési és kizárási rendszer egyebek mellett lehetővé teszi:
- azoknak a személyeknek és szervezeteknek a korai kiszűrését, akik/amelyek kockázatosak az EU pénzügyi érdekeire nézve;
- azoknak a személyeknek és szervezeteknek a kizárását a költségvetési rendelet hatálya alá tartozó odaítélési eljárásokban való részvételből vagy az uniós források felhasználására való kiválasztásból, akik/amelyek a költségvetési rendelet 136. cikkének (1) bekezdésében említett, kizárást indokoló helyzetek egyikében vannak;
- pénzügyi szankciók kiszabását személyekre vagy szervezetekre (a pénzügyi rendelet 138. cikke értelmében);
- a legsúlyosabb esetekben a kizárással és az esetleges pénzügyi szankcióval kapcsolatos információk közzétételét a Bizottság weboldalán, megerősítve ezzel a szankciók visszatartó erejét (a költségvetési rendelet 140. cikke értelmében).
A korai felismerésre/kizárásra/pénzügyi szankcióra vonatkozó információk forrása lehet:
- jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat;
- az Európai Csalás Elleni Hivatal, az Európai Ügyészség vagy a Számvevőszék által végzett ellenőrzések vagy vizsgálatok vagy az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő felelősségi körébe tartozó bármely egyéb műveletellenőrzés, ellenőrzés vagy kontroll nyomán megállapított tények és következtetések;
- nem jogerős ítélet vagy nem jogerős közigazgatási határozat;
- az Európai Központi Bank, az Európai Beruházási Bank, az Európai Beruházási Alap vagy egy nemzetközi szervezet határozata;
- a költségvetést megosztott irányítás keretében kezelő nemzeti hatóság által bejelentett csalási és/vagy szabálytalansági eset;
- a költségvetést megosztott irányítás keretében végrehajtó szervezet által bejelentett csalási és/vagy szabálytalansági eset.
A kizárást indokoló helyzeteket a költségvetési rendelet 136. cikkének (1) bekezdése sorolja fel. A következőkről van szó:
- csőd- és fizetésképtelenségi helyzetek;
- adófizetési vagy társadalombiztosítási járulék kifizetésének elmulasztása;
- súlyos szakmai kötelességszegés;
- csalás, korrupció, bűnszervezetben való részvétel stb.;
- súlyos szerződésszegés;
- szabálytalanság;
- szervezetek létrehozása az adózási, társadalombiztosítási vagy egyéb jogi kötelezettségek megkerülése céljából (fedőcégek létrehozása).
A testület
A költségvetési rendelet testület összehívását írja elő, melynek az a feladata, hogy központilag értékelje a rendelet 136. cikkének (1) bekezdésében említett, kizárást indokoló helyzeteket, és ajánlásokat fogadjon el a kizárásra és a pénzügyi szankciókra vonatkozóan azokban az esetekben, amelyeket uniós intézmény, uniós szerv, európai hivatal vagy a KKBP terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott szerv engedélyezésre jogosult tisztviselője utal hozzá (a költségvetési rendelet 143. cikkének (1) bekezdése). Az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő központi értékelés céljából a testület elé utalja az olyan ügyeket, amelyekben nem született jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat a kizárásról és annak időtartamáról vagy a pénzügyi szankcióról és ezen információk közzétételéről.
Ha az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő úgy dönt, hogy eltér a testület ajánlásától, ezt a döntését meg kell indokolnia a testület felé.
A testület hatáskörébe tartozik az is, hogy gondoskodjon az érintett személy vagy szervezet védelemhez való jogának tiszteletben tartásáról.
Az egyes ügyekben végül a testület ajánlása alapján az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő dönt a kizárásról és/vagy pénzügyi szankció kiszabásáról és a vonatkozó információknak a Bizottság webhelyén való esetleges közzétételéről.
A rendszer lehetőséget ad azoknak a korrekciós intézkedéseknek az értékelésére is, amelyeket az érintett személyek vagy szervezetek hoznak megbízhatóságuk bizonyítása érdekében. Kedvező értékelés esetén nincs szükség az adott személy vagy szervezet kizárására (kivéve a legsúlyosabb bűncselekményeket, azaz a csalást, a korrupciót).
A testület tagjai:
- magas szintű, független elnök;
- a Bizottságnak mint a korai felismerési és kizárási rendszer tulajdonosának két állandó képviselője;
- az ajánlást kérő (a Bizottsághoz vagy más uniós intézményhez vagy szervhez tartozó) engedélyezésre jogosult tisztviselő képviselője.
Az adatbázis
A korai felismerésre vagy kizárásra és/vagy a pénzügyi szankciókra vonatkozó fenti információk – a Bizottság, annak végrehajtó ügynökségei, más intézmények, uniós szervek vagy európai hivatalok által továbbított információk alapján – bekerülnek az e célból létrehozott adatbázisba (a korai felismerési és kizárási rendszer adatbázisa).
Az adatbázist a Bizottság hozta létre és működteti (a költségvetési rendelet 142. cikkének (1) bekezdése).
Az uniós finanszírozáshoz való hozzáférésből kizárt vagy pénzügyi szankcióval sújtott személyek és szervezetek jegyzéke.
Adatvédelem
A korai felismerési és kizárási rendszernek összhangban kell lennie a természetes személyeknek a személyes adatok uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi kezelése tekintetében való védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 45/2001/EK rendelet és az 1247/2002/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. október 23-i (EU) 2018/1725 európai parlamenti és tanácsi rendelettel.
A korai felismerési és kizárási rendszer adatbázis adatvédelmi nyilatkozata az alábbi linken olvasható: