Ugrás a fő tartalomra

A korai felismerési és kizárási rendszer adatbázisa

Az uniós költségvetésből finanszírozott szerződésekből többek között súlyos szakmai kötelezettségszegés, csalás, korrupció vagy más bűncselekmény, illetve fő kötelezettségeik teljesítése terén mutatkozó jelentős hiányosságok miatt kizárt személyek és szervezetek jegyzéke

A kizárt vagy pénzügyi szankcióval sújtott gazdasági szereplők jegyzéke

Az alább felsorolt gazdasági szereplők nem vehetnek részt az uniós közbeszerzési eljárásokban, támogatás odaítélésére vonatkozó eljárásokban, díj odaítélésére vonatkozó eljárásokban, pénzügyi eszközökben és szakértők kiválasztására irányuló eljárásokban, és nem részesülhetnek semmilyen más, az uniós költségvetésből származó hozzájárulásból az említett időszakban, és/vagy pénzügyi szankció sújtja őket. Ezért az uniós költségvetésből finanszírozott szerződések nem ítélhetők oda számukra.
Felhívjuk figyelmét, hogy az alábbi lista csak azon ügyekben érintett gazdasági szereplőket tartalmazza, amelyeknél az a határozat született, hogy ezeket az információkat közzé kell tenni a szankciók visszatartó erejének növelése érdekében. A többi kizárással és pénzügyi szankcióval lezárult ügy a Bizottság adatbázisában (EDES-DB) található meg, amelyhez csak az uniós költségvetés végrehajtásában részt vevő jogosult felhasználók férhetnek hozzá.
A közigazgatási szankciók közzététele az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő határozatától függ, és a költségvetési rendelet 136. cikke (1) bekezdésének c)–h) pontjában felsorolt, kizárást indokoló helyzetekben fordul elő. A következő helyzetekről van szó:

  • súlyos szakmai kötelességszegés;
  • csalás, korrupció, bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása, terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények;
  • jelentős hiányosságok valamely költségvetés által finanszírozott szerződésből fakadó főbb kötelezettségek teljesítésében;
  • szabálytalanság;
  • szervezet létrehozása az adózási és társadalombiztosítási kötelezettségek megkerülése céljából;
  • az adózási és társadalombiztosítási kötelezettségek megkerülése valamely szervezet által.

A közzétételre vonatkozó határozatot az arányosság elvének kritériumait (a helyzet súlyossága, beleértve az Unió pénzügyi érdekeire és a róla kialakult képre gyakorolt hatást, az adott magatartás óta eltelt időt, annak időtartamát és ismétlődő jellegét, a szándékosságot vagy a gondatlanság mértékét, a szóban forgó összeg nagyságát) és a személyes adatok védelmét figyelembe véve kell meghozni. Lásd a költségvetési rendelet 136. cikkének (3) bekezdését.
Ha kizárásról van szó, az információkat a kizárási időszak lezárultakor a közzétett információkat törölni kell a webhelyről. Pénzügyi szankció esetében az információkat hat hónappal az összeg megfizetése után kell eltávolítani. Lásd a költségvetési rendelet 140. cikkét.