A mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó jövőképünk Az Európai Bizottság stratégiai jövőképet vázolt fel az uniós mezőgazdaságra és élelmiszer-termelésre vonatkozóan. Ez a jövőkép egy tisztességes és versenyképes – mindannyiunk számára megfizethető és fenntartható élelmiszereket biztosító – élelmiszerrendszer kiépítését irányozza elő. Továbbá segíteni hivatott a mezőgazdasági termelőket a sokrétű kihívások, mint például a növekvő költségek, az éghajlatváltozás és az ellátásilánc-zavarok kezelésében, valamint annak biztosítására szolgál, hogy Európa továbbra is vezető szerepet töltsön be az élelmiszer-termelésben. A jövőkép értelmében az EU olyan innovatív élelmiszerrendszert fog kiépíteni, amely mind a mezőgazdasági termelők, mind a fogyasztók javát szolgálja, és világszerte elősegíti a fenntartható élelmiszer-ellátást.Az ütemterv az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd keretében végzett munkára épül, és utat mutat az agrár-élelmiszeripari politika számára 2040-ig. E jövőkép megvalósítása érdekében az EU szorosan együtt fog működni a gazdákkal, az élelmiszer-termelőkkel, a vidéki közösségekkel és a civil társadalommal, hogy közösen jobb kilátásokat teremtsenek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára Európában. Kiépítjük a bizalmat és fokozzuk a párbeszédet, hogy olyan inkluzív és együttműködésen alapuló közelítésmódot alakítsunk ki, amely tükrözi Európa hagyományait és értékeit. Virágzó agrár-élelmiszeripari ágazat A jövőkép négy fő pilléren nyugszik. Vonzó ágazatAz EU arra törekszik, hogy a mezőgazdasági tevékenység ígéretes és vonzó pálya legyen a jövő nemzedékei számára. Ez egyet jelent a tisztességes bérekkel, a megfelelőbb támogatással és a szilárdabb alapokon nyugvó élelmiszerlánccal. 2025 októberében generációs megújulási stratégiát terjesztettünk elő, hogy segítsük a fiatal mezőgazdasági termelőket az innovációban és a vállalkozásukba való beruházásban.Versenyképes és ellenállóképes ágazatAz EU segíteni fogja az agrár-élelmiszeripari rendszert abban, hogy ellenálljon a válságoknak, és megragadja a lehetőségeket azáltal, hogy sokszínűbbé, alkalmazkodóképesebbé és innovatívabbá válik. Kiemelten kezeljük az élelmezésbiztonságot, diverzifikáljuk az ellátási láncokat, és tisztességesebb verseny kialakítására törekszünk. Időtálló ágazat A mezőgazdaság kulcsszerepet játszik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállásban. Az EU elő fogja mozdítani azokat a fenntartható gazdálkodási módszereket, amelyek csökkentik a kibocsátásokat, védik a természeti erőforrásokat és javítják a talaj egészségét. Önkéntes teljesítményértékelési rendszert is kidolgozunk, hogy segítsük a mezőgazdasági termelőket teljesítményük mérésében és javításában.Ágazat, mely az élelmiszereket és az embereket helyezi a középpontbaAz EU feltett szándéka, hogy újra kapcsolatot teremtsen az emberek és az általuk fogyasztott élelmiszerek, valamint az azokhoz kapcsolódó térségek és hagyományok között. Támogatjuk a vidéki térségeket, csökkentjük az élelmiszer-pazarlást, és foglalkozunk a társadalmi vitát generáló kérdésekkel, köztük az állatjólét ügyével. Emellett évente párbeszédet tartunk az élelmiszerekről, hogy megvitassuk a legfontosabb témákat, például az élelmiszerek megfizethetőségét és az egészséges táplálkozás kérdéskörét. A fellépés fő területei Generációs megújulási stratégiát indítottunk 2025 októberében a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására.Átfogó javaslatot terjesztettünk elő 2025 decemberében a jelenlegi mezőgazdasági jogszabályi keret egyszerűsítésére.2026 márciusában megtartottuk az élelmiszerekről szóló első párbeszédet.Ugyancsak 2026 márciusában elindítottuk a „Nők a mezőgazdaságban” platformot , hogy növeljük a nők szerepvállalását a mezőgazdaságban, és megerősítsük az esélyegyenlőséget az ágazatban.Uniós digitális mezőgazdasági stratégiát indítunk, mely elősegíti az átállást a digitális technológiát alkalmazó gazdálkodásra.Önkéntes teljesítményértékelési rendszert dolgozunk ki, mely segíteni fogja a mezőgazdasági termelőket a teljesítményük mérésében és javításában.További tudnivalók a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőképről A legfontosabb adatok Szöveges változat9,1 millió mezőgazdasági üzem működött az EU-ban 2020-ban377 ezer fiatal mezőgazdasági termelő kezdte meg tevékenységétaz uniós export értéke 2023-ban 228,6 milliárd euróttett ki Háttér-információk Még 2024 januárjában a Bizottság stratégiai párbeszédet indított az uniós mezőgazdaság jövőjéről, hogy előmozdítsa egy közös jövőkép kialakítását az EU agrárágazatáról. A párbeszédben 29 érdekelt fél vett részt, akik az európai agrár-élelmiszeripart, a civil társadalmat, a vidéki közösségeket és a tudományos köröket képviselték. A stratégiai párbeszéd zárójelentése értékelte a kihívásokat és a lehetőségeket, és ajánlásokat fogalmazott meg. Ezek az ajánlások képezték a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőkép alapját. Aktualitások Sajtóközlemény2026. március 30.A Bizottság 21,5 millió eurót különített el szükséghelyzeti támogatásra a bulgáriai, észtországi és magyarországi mezőgazdasági termelők számáraA tagállamok a mai napon jóváhagyták a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a mezőgazdasági tartalékból 21,5 millió eurót mozgósítsanak a 2025-ös vegetációs időszakban kedvezőtlen időjárási események által érintett bulgáriai (BG), észtországi (EE) és magyarországi (HU) mezőgazdasági termelők támOlvasási idő: 2 percSajtóközlemény2026. március 24.Az EU és Ausztrália biztonsági és védelmi partnerséggel, valamint kereskedelmi megállapodással erősíti a kapcsolataitAz EU és Ausztrália ma bejelentette, hogy úttörő jellegű biztonsági és védelmi partnerséget fogadtak el.Olvasási idő: 8 percSee more News Kapcsolódó linkek A mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőkép Stratégiai párbeszéd az uniós mezőgazdaság jövőjérőlMezőgazdaság az Európai Unióban Uniós intézkedések a gazdák által felvetett problémák kezelésére Az oldal legutóbbi frissítésének dátuma: 12 március 2026
Az Európai Bizottság stratégiai jövőképet vázolt fel az uniós mezőgazdaságra és élelmiszer-termelésre vonatkozóan. Ez a jövőkép egy tisztességes és versenyképes – mindannyiunk számára megfizethető és fenntartható élelmiszereket biztosító – élelmiszerrendszer kiépítését irányozza elő. Továbbá segíteni hivatott a mezőgazdasági termelőket a sokrétű kihívások, mint például a növekvő költségek, az éghajlatváltozás és az ellátásilánc-zavarok kezelésében, valamint annak biztosítására szolgál, hogy Európa továbbra is vezető szerepet töltsön be az élelmiszer-termelésben. A jövőkép értelmében az EU olyan innovatív élelmiszerrendszert fog kiépíteni, amely mind a mezőgazdasági termelők, mind a fogyasztók javát szolgálja, és világszerte elősegíti a fenntartható élelmiszer-ellátást.Az ütemterv az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd keretében végzett munkára épül, és utat mutat az agrár-élelmiszeripari politika számára 2040-ig.
Sajtóközlemény2026. március 30.A Bizottság 21,5 millió eurót különített el szükséghelyzeti támogatásra a bulgáriai, észtországi és magyarországi mezőgazdasági termelők számáraA tagállamok a mai napon jóváhagyták a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a mezőgazdasági tartalékból 21,5 millió eurót mozgósítsanak a 2025-ös vegetációs időszakban kedvezőtlen időjárási események által érintett bulgáriai (BG), észtországi (EE) és magyarországi (HU) mezőgazdasági termelők támOlvasási idő: 2 perc
Sajtóközlemény2026. március 24.Az EU és Ausztrália biztonsági és védelmi partnerséggel, valamint kereskedelmi megállapodással erősíti a kapcsolataitAz EU és Ausztrália ma bejelentette, hogy úttörő jellegű biztonsági és védelmi partnerséget fogadtak el.Olvasási idő: 8 perc