TartalomTartalom Célok Az igazságügyi szakemberek uniós jogi képzése elengedhetetlen az uniós jog helyes és hatékony alkalmazásának biztosításához, a határokon átnyúló eljárások során az igazságügyi szakemberek közötti kölcsönös bizalom előmozdításához, valamint az uniós értékek és alapelvek – például a jogállamiság – megvalósításának támogatásához. A 2011 és 2020 közötti időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia elfogadása óta jelentős előrehaladás történt ezen a területen. Az Európai Bizottság 2020. december 2-án új, átfogó csomagot fogadott el az igazságügyi képzésről, amely magában foglalja a 2021 és 2024 közötti időszakra szóló új európai igazságügyi képzési stratégiát, a Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság 2020. évi, kilencedik jelentését az európai igazságügyi képzésről, valamint az Európai Képzési Platform elindítását. A cél az igazságszolgáltatás korszerűsítése. A 2021 és 2024 közötti időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia Az új stratégia és az azt kísérő eszközök célja, hogy még több igazságügyi rendszer és szakértő számára nyújtsanak támogatást ahhoz, hogy meg tudjanak birkózni a 21. század kihívásaival és lépést tartsanak az uniós jog szakadatlan fejlődésével. A stratégia új, ambiciózus képzési célokat és új prioritásokat határoz meg: A stratégia új működési célokat tűz ki, melyek a különböző igazságügyi szakmák igényeihez igazodnak. Célközönsége és földrajzi hatóköre szélesebb, hogy kezelni lehessen az új kihívásokat, összhangban az igazságügyi szakemberek igényeivel. Fontos, hogy az igazságügyi képzés még jobban előmozdítsa a jogállamiság kultúrájának közös szabályait, fenntartsa az alapvető jogokat, elősegítse az igazságszolgáltatás digitalizációját és túlmutasson a jogi képzésen, a szakmai készségek fejlesztésének támogatásával. Az új képzéseket mielőbb elérhetővé kell tenni, a megváltozott képzési igények kielégítése érdekében. Az elsődleges cél a bírák és az ügyészek képzése, azonban a stratégia valamennyi igazságügyi szakembere kiterjed, így a bírósági dolgozókra, az ügyvédekre, a közjegyzőkre, a végrehajtókra, a közvetítőkre, a jogi tolmácsokra és fordítókra, a bíróság szakértőkre, valamint bizonyos esetekben a börtönök munkavállalóira és a pártfogó felügyelőkre is. A bírósági alkalmazottak és az ügyvédek képzése eddig nem kapott kellő hangsúlyt, amit most orvosolni kell. A korábbi stratégia célkeresztjéből hiányoztak a büntetés-végrehajtási intézetek dolgozói és a pártfogó felügyelők – az új stratégia pótolja ezt a hiányosságot. A stratégia az uniós igazságügyi szakemberekre összpontosít, emellett pedig támogatja a Nyugat-Balkán uniós csatlakozási törekvéseit, és az Unión kívüli (elsősorban afrikai és latin-amerikai) országoknak a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megerősítésére irányuló tevékenységeit. Az Európai Bizottság a rendelkezésre álló különböző uniós forrásokkal (például a jövőbeli „Jogérvényesülés, polgárság, egyenlőség, jogok és értékek program” keretében) olyan jó színvonalú, több országot érintő képzéseket támogat, amelyek témája az uniós jog. Magas szintű uniós konferencia: „Igazságügyi képzés: az igazságszolgáltatás eredményes digitalizációjához szükséges készségek”, 2023. április 26–28. A konferencia az uniós tagállamokban, valamint a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokban tevékenykedő bírák, ügyészek, bírósági és ügyészségi alkalmazottak, ügyvédek, közjegyzők, bírósági végrehajtók, büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók és pártfogó felügyelők képzéséért felelős személyeknek szól. A konferencia részletesen foglalkozni fog az igazságszolgáltatás digitalizációjának lehetőségeivel és kihívásaival, ez a terület ugyanis a 2021–2024-es időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia egyik prioritása. A konferencia 26 szakmai munkaértekezletén és plenáris ülésein a résztvevők meg fogják vitatni, hogy hogyan lehet fejleszteni az igazságügyi szakemberek digitális készségeit. A szakmai rendezvény egyúttal segíteni fog annak feltérképezésében, milyen hatást gyakorol a digitalizáció a képzések tartalmára és módszereire. Az esemény alkalmat kínál arra is, hogy az érdekeltek jelezzék konkrét képzési igényeiket, és megosszák egymással tapasztalataikat. A konferencia honlapja: https://judicialtrainingdigitalisation.eu/ Magas szintű uniós igazságügyi képzési konferencia a szakmai alapképzésről és a jogállamiság tiszteletben tartásáról, 2022. február 22–23. A 2021–2024-es időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia végrehajtásának másik fontos lépéseként az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége, az École Nationale de la Magistrature (ENM) és az Európai Bizottság közösen február 22–23-án magas szintű kétnapos hibrid konferenciát tartott Bordeaux-ban. „Az igazságügyi szakemberek szakmai alapképzése a jogállamiság szolgálatában” címet viselő konferencia fókuszában az igazságügyi alapképzés és a jogállamiság Európai Unión belüli tiszteletben tartása állt, különös tekintettel a bírákra és az ügyvédekre. Ha többet szeretne megtudni a konferenciáról, a plenáris üléseken és számos munkacsoportban folytatott élénk vitákról, valamint a konferencia során végrehajtott konkrét nyomonkövetési intézkedésekről, ismerje meg a konferenciáról szóló jelentést: 2022. JÚNIUS 7.Report of the conference on initial training and the respect for the rule of law 22/23 February 2022 Magas szintű digitális konferencia az európai igazságügyi képzésről, 2021. május 6–7. A 2021–2024-es időszakra szóló új európai igazságügyi képzési stratégiával kapcsolatos információk terjesztésének és a stratégia végrehajtásának fontos mérföldköve volt az EU Tanácsának portugál elnöksége, a portugál Centro de Estudos Judiciários (CEJ) és az Európai Bizottság által 2021. május 6-án és 7-én közösen tartott magas szintű digitális konferencia „Az uniós igazságszolgáltatási rendszerek korszerűsítése az igazságügyi szakemberek képzésének fokozása révén” címmel. A konferenciáról, valamint annak gyümölcsöző megbeszéléseiről itt tudhat meg többet: 2021. SZEPTEMBER 21.Report of the digital conference on European judicial training 6/7 May 2021 A 2011 és 2020 közötti időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia értékelése A 2011 és 2020 közötti időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégia 2019-ben elfogadott értékelése szerint a célkitűzések összességében hatékonyan teljesültek. A stratégiának köszönhetően nőtt a képzési tevékenységek száma, és egyes új tevékenységfajták is előtérbe kerültek, ideértve a csereprogramokat. A Bizottság legfőbb célkitűzése 2011-ben az volt, hogy az uniós igazságügyi szakemberek fele (mintegy 800 ezer fő) 2020-ig vegyen részt uniós jogi képzésen. Ez a célkitűzés már 2017-ben, azaz két évvel a kitűzött határidő előtt teljesült. A stratégia több igazságügyi szakember – különösen a bírák és az ügyészek – esetében is hozzájárult az uniós jogi képzés javításához. Emellett fejlesztette az olyan hálózatok kapacitását, mint például az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN), és megerősítette az uniós szintű hálózatokat és képzésszolgáltatókat. Képzési lehetőségek az európai igazságügyi portálon Ön igazságügyi szakember? Szeretné továbbképezni magát az uniós jog területén? Látogasson el az új Európai Képzési Portálra. A portálon az igazságügyi szakemberek egyrészt megtalálhatják az Unióban szervezett, igényeiknek megfelelő uniós jogi kurzusokat, másrészt a képzési anyagok letöltésével önállóan képezhetik magukat tovább. Az Európai Bizottság a platformhoz olyan korszerű és felhasználásra kész képzési anyagokkal, illetve kézikönyvekkel járul hozzá, amelyek uniós finanszírozással készültek. A portál első szakaszának elindításában elismert, uniós szintű képzésszolgáltatók is részt vettek, úgymint: az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN), az Európai Jogi Akadémia (ERA), az Európai Közigazgatási Intézet (EIPA) és az Európai Doktori Intézet (EUI). Az európai igazságügyi képzéssel kapcsolatos politika és az éves jelentések Ha tájékozódni szeretne az európai igazságügyi képzéssel kapcsolatos politikáról és szereplőkről, látogasson el az európai igazságügyi portál vonatkozó oldalaira. Az európai igazságügyi portálon megjelenő éves statisztikai jelentésekben bővebb információk olvashatók az igazságügyi szakemberek uniós jogi továbbképzéséről. A jelentésekből kitűnik, hogy Unió-szerte hány szakember részesült igazságügyi továbbképzésben az uniós jog témájában, továbbá felmérhető az elért előrehaladás is. Bevált képzési módszerek Az európai igazságügyi portálon hozzáférhető tájékoztatókból a képzési szolgáltatók és a pedagógusok megismerhetik a bírák és ügyészek képzésének bevált módszereit. A módszerek sokféle témát fednek le a képzési igények felmérésétől a képzések nyújtásán keresztül egészen az értékelésig. Pénzügyi támogatás A képzési tevékenységekre támogatás igényelhető. Bővebb információk az uniós pénzügyi támogatásokról: Jogérvényesülési Főigazgatóság Versenypolitikai Főigazgatóság Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Uniós Belügyi Főigazgatóság Dokumentumok 2020. NOVEMBER 23.A jogérvényesülés biztosítása az EU-ban – A 2021 és 2024 közötti időszakra szóló európai igazságügyi képzési stratégiaEgyéb nyelvek (22)български(751.24 KB - PDF)Letöltésespañol(459.61 KB - PDF)Letöltésčeština(636.46 KB - PDF)Letöltésdansk(670.69 KB - PDF)LetöltésDeutsch(684.15 KB - PDF)Letöltéseesti(535.24 KB - PDF)Letöltésελληνικά(748.45 KB - PDF)LetöltésEnglish(550.08 KB - PDF)Letöltésfrançais(646.37 KB - PDF)Letöltéshrvatski(631.35 KB - PDF)Letöltésitaliano(553.34 KB - PDF)Letöltéslatviešu(654.58 KB - PDF)Letöltéslietuvių(637.31 KB - PDF)LetöltésMalti(670.24 KB - PDF)LetöltésNederlands(547.06 KB - PDF)Letöltéspolski(659.45 KB - PDF)Letöltésportuguês(562.82 KB - PDF)Letöltésromână(718.82 KB - PDF)Letöltésslovenčina(671.73 KB - PDF)Letöltésslovenščina(629.47 KB - PDF)Letöltéssuomi(736.87 KB - PDF)Letöltéssvenska(556.04 KB - PDF)Letöltés 2022. DECEMBER 20.2022 Report on justice professional’s training on EU law (2021 data) 2021. JÚNIUS 16.2021 Study on the training needs of court staff on EU law in the EU 2021. JÚNIUS 16.2021 Study on the training needs of court staff on EU law in the EU - annexes 2019. OKTÓBER 25.European Commission Staff Working Document on the Evaluation of the 2011 European judicial training strategy SWD(2019) 381 2019. OKTÓBER 25.European Commission Staff Working Document on the Evaluation of the 2011 European judicial training strategy SWD(2019) 381 – Executive summaryEgyéb nyelvek (2)Deutsch(218.75 KB - PDF)Letöltésfrançais(306.63 KB - PDF)Letöltés 2019. MÁJUS 16.Analysis of the replies to the 2018 public consultation on training of justice professionals on EU law 2019. MÁJUS 16.Analysis of the replies to the 2018 targeted consultation on training of justice professionals on EU law 2019. JÚLIUS 22.Deloitte. Evaluation of the 2011 European judicial training strategy. Final Report. May 2019 2017. AUGUSZTUS 24.European Commission Communication "Building trust in EU-wide justice: a new dimension to European judicial training" COM(2011) 551 Final