A kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonságának megerősítése érdekében a Bizottság uniós cselekvési tervet terjesztett elő. Ez a kezdeményezés az új Bizottság hivatali idejének első 100 napjában teljesítendő kiemelt feladatok egyike, és célja, hogy biztonságosabb és védettebb környezetet teremtsen a betegek számára. Csak 2023-ban az uniós országok 309 jelentős kiberbiztonsági eseményről számoltak be az egészségügy terén – többről, mint bármely más kritikus fontosságú ágazatban. Mivel egyre elterjedtebb az egészségügyben a betegadatlapok és a kórtörténetek digitális nyilvántartása, az ezekkel az adatokkal kapcsolatos fenyegetések kockázata is megnövekedett. Ez különféle rendszereket érinthet, így például az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokat, a kórházi munkafolyamatokat és az orvostechnikai eszközöket. Ezek a fenyegetések alááshatják a betegellátást, sőt emberéleteket is veszélyeztethetnek. E kihívások kezelése érdekében az EU azon dolgozik, hogy megerősítse az egészségügyi ágazatot, és ellenállóbbá tegye azt a kiberfenyegetésekkel szemben. Az új cselekvési terv a meglévő jogszabályokra, például a kiberbiztonságra vonatkozó uniós keretre épül, és azok hatályát kiterjeszti a háziorvosi ellátásra is. A cselekvési terv középpontjában a kiberfenyegetések megelőzése, felderítése, hatásainak enyhítése és az elrettentés áll. A terv továbbá egy páneurópai Kiberbiztonsági Támogatási Központ létrehozását irányozza elő – ez utóbbi testreszabott iránymutatást nyújtana a kórházaknak és az egészségügyi szolgáltatóknak ezen a területen. Az év végéig az érdekeltekkel együttműködésben véglegesítjük a cselekvési tervet, és annak bevezetésére a következő két évben fog sor kerülni. Az egészségügyi ágazat digitalizációja – számos más előnye mellett – az általa megvalósuló innovációk révén javítani fogja a betegeknek nyújtott szolgáltatásokat. Az EU változatlanul elkötelezett egy olyan egészségügyi környezet előmozdítása mellett, amelyben a technológia növeli a betegek döntéshozatali mozgásterét, javítja az ellátást és támogatja az egészségügyi szakembereket. További információk A kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonsága Új terv Európa fenntartható jólétéért és versenyképességéért Kiberbiztonság Az egészségügyi ágazat kibertámadásokkal szembeni védelmére cselekvési tervet terjesztett elő a Bizottság (sajtóközlemény) Európai cselekvési terv a kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonságára Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) Leírás Közzététel dátuma2025. január 15.SzerzőKommunikációs Főigazgatóság