Ugrás a fő tartalomra

A nemek közötti egyenlőségre irányuló intézkedések

1 of 1

Hosszú az út az egyenlőség felé

Az Európai Bizottság számos kezdeményezést és javaslatot terjesztett elő annak érdekében, hogy segítsen kiépíteni az utat egy olyan társadalom felé, amelyben mindenki valóban elmondhatja, hogy egyenlő esélyekkel élhet és boldogulhat. 

Nemi alapú erőszak

Európában évente több mint 3000 nőt öl meg a párja vagy más családtagja, a bántalmazott, illetve zaklatásnak kitett nők száma pedig ennél jóval nagyobb.

A nők elleni erőszak számos formát ölt, beleértve a fizikai, szexuális vagy pszichológiai erőszakot, de a gazdasági bántalmazást és kizsákmányolást is. Különböző helyszíneken – többek között a munkahelyen és az online terekben – fokozódott az erőszak, és a világjárvány társadalmi hatásai, a konfliktusok és az éghajlatváltozás csak tovább súlyosbították a helyzetet.

  • Gender based violence against woment
    A világon minden harmadik nő
    élete során legalább egyszer elszenved fizikai vagy szexuális erőszakot
  • alt=""
    Az EU-ban hetente legalább két nő
    veszíti életét párja vagy más közeli családtagja keze által
  • alt=""
    Az EU-ban a szexuális zaklatás elkövetőinek 32%-a
    munkahelyi környezetben követi el tettét

Források: Az ENSZ nőjogi szervezte, Eurostat, az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)

A nők elleni erőszak típusai a következők: 

  • partnerkapcsolati erőszak, 
  • szexuális erőszak,
  • nőgyilkosság,  
  • emberkereskedelem, 
  • a női nemi szervek megcsonkítása, 
  • online vagy technológia által elősegített erőszak, 
  • gyermek- és kényszerházasságok. 

A Bizottság 2022-ben új jogszabályra tett javaslatot annak érdekében, hogy Unió-szerte biztosítsa az erőszak ezen formáival szembeni védelem minimális szintjét, függetlenül attól, hogy azok online vagy offline történnek-e. Az Európai Parlament és a tagállamok 2024. február 6-án politikai megállapodásra jutottak a Bizottság javaslatáról.

Ezenkívül az EU lezárta az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló isztambuli egyezményének megerősítési eljárását.

Az isztambuli egyezmény az EU tekintetében 2023. október 1-jén lépett hatályba. Ez azt jelenti, hogy az EU-t immár ambiciózus és átfogó normák kötik a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése és leküzdése terén.

Mit tesz az EU a nemi alapú erőszak felszámolásáért?

Kampány: Az online erőszak elleni küzdelem

Egyenlőtlenségek a munkaerőpiacon

Még mindig több nő dolgozik alacsonyabban fizetett állásokban, és a nők továbbra is alulreprezentáltak a döntéshozói pozíciókban. Emellett az EU-ban a nők még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és életkoruk előrehaladtával ez a bérszakadék tovább növekszik. 

A statisztikák azt mutatják, hogy bizonyos munkaköröket többnyire nők töltenek be. 

  • Az EU-ban a háztartási takarítók és kisegítők 95%-a nő.  

  • A tanárok (72%) és az egészségügyi dolgozók (78%) többsége is nő.  

Források: EIGE, Eurostat (oktatási statisztikák, egészségügyi dolgozók adatai)

A nemi sztereotípiák mélyen gyökereznek a kultúránkban, és a nemek közötti egyenlőtlenségek kiváltó okai.   

  • alt=""
    Csak 69,3%
    a foglalkoztatási arány a nők körében
  • alt=""
    12,7%
    a nemek közötti bérszakadék
  • ""
    A vezetői pozíciók 32%-át
    töltik be nők

Uniós kampányok: A nemi sztereotípiák kezelése

A munka és a magánélet közötti egyensúly

A kutatások azt mutatják, hogy otthon a férfiakhoz képest továbbra is a nők végzik a gondozási és háztartási feladatok legnagyobb részét.

A gondozási és háztartási feladatok egyenlőtlen megosztása csökkentheti a nők foglalkoztatási lehetőségeit, vagy arra ösztönözheti őket, hogy olyan részmunkaidős állást keressenek, amely a bérek rovására nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé. Az Eurostat szerint 2022 végén az alacsonyabb szakképesítést igénylő munkahelyeken dolgozó nők 48%-át foglalkoztatták részmunkaidőben, szemben a férfiak 19%-ával.

Ennek kezelése érdekében az EU elfogadott több irányelvet, amelyek minimális jogokat vezetnek be a polgárok számára a munka és a magánélet összeegyeztetéséhez, elősegítve a gondozási feladatok nők és férfiak közötti jobb megosztását.

Lásd a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó uniós jogszabályokat 

A munka és a magánélet közötti egyensúly előmozdítását szolgáló uniós intézkedések

A nemek közötti teljes egyenlőség megvalósítása felé

Az EU még nem érte el a nemek közötti teljes egyenlőséget, de történt előrelépés, amint arra a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2023. évi mutató is rávilágít. Az EU első alkalommal (100 pontból) 70,2 pontot ért el, ami a mutató 2013-as bevezetése óta az előző évhez képest a legmagasabb emelkedés. A cél a 100 pont elérése a mutatón, ami azt jelentené, hogy az EU-ban megvalósult a nők és férfiak közötti teljes egyenlőség.

Tekintse át a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2023. évi mutatót

A 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia

Annak érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőség megvalósítása terén jelentős előrelépés történjen, a Bizottság 2020-ban elfogadta a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiát.

A stratégia a következőkre törekszik:

  • a nemi alapú erőszak megszüntetése,
  • a nemi sztereotípiák elleni küzdelem,
  • a nők és férfiak közötti munkaerőpiaci szakadék megszüntetése,
  • az egyenlő részvétel megvalósítása a különböző gazdasági ágazatokban,
  • a nemek közötti egyensúly megvalósítása a gazdasági és politikai döntéshozatalban.

Ez a stratégia jövőképet, szakpolitikai célkitűzéseket és intézkedéseket határoz meg annak érdekében, hogy Európában konkrét előrelépést érjünk el a nemek közötti egyenlőség terén. A Bizottság minden évben jelentést tesz közzé a nemek közötti egyenlőségről az EU-ban, amely áttekinti, hogy az EU és tagállamai hol tartanak a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban, kiemelve az EU által az öt kulcsfontosságú területen elért eredményeket.

E stratégia keretében az EU eddig:

A Bizottság ezenkívül:

A haladás előmozdítása

A nemek közötti egyenlőségről szóló, 2023-ban közzétett legutóbbi jelentés szerint az előttünk álló egyik legfőbb kihívás annak biztosítása lesz, hogy mindenki ugyanolyan esélyekkel részesülhessen a zöld és digitális átállás előnyeiből. Jelenleg a nők és lányok nagyrészt kimaradnak az ágazat által kínált lehetőségekből, főként a mélyen gyökerező nemi sztereotípiák miatt, amelyek eltántorítják őket attól, hogy tudományos vagy technológiai pályát válasszanak.

Az előrelépés érdekében fontos, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontját valamennyi szakpolitikai területen, minden szinten és a politikai döntéshozatal valamennyi szakaszában figyelembe vegyük. Így fogjuk tudni megfelelően kezelni az ezzel kapcsolatos kihívásokat, illetve biztosítani, hogy mindenki maradéktalanul élhessen a társadalom és gazdaság kínálta lehetőségekkel. Döntő fontosságú lesz továbbá a nők részvételének előmozdítása a közelgő, 2024-es európai parlamenti választásokon. A nők jelenléte a jogalkotás területén és a vezetői pozíciókban a jól működő demokrácia és a jobb politikai döntéshozatal elengedhetetlen kelléke. Kulcsfontosságú, hogy ezek a területek jobban tükrözzék a társadalom összetételét. 

A Bizottság emellett beruház egy olyan jövőbe, ahol maradéktalanul érvényesül a nemek közötti egyenlőség. A nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos projekteket több uniós program – például a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program és az uniós kohéziós finanszírozási programok – révén részesülnek támogatásban és finanszírozásban. 

Projekt: Nemek közötti egyenlőség a kutatásban

Az uniós tagállamoknak az uniós jog végrehajtása során be kell tartaniuk az Európai Unió Alapjogi Chartáját. Az alapvető jogokat rendszerint az egyes országok alkotmánya is védi. Ha úgy érzi, hogy sérülnek az egyenlőséghez fűződő jogai, tekintse meg, hogyan nyújthat be panaszt nemzeti szinten.