Kisfilmünk áttekintést nyújt a programról és annak négy ágáról. Kérjük a nézőket, látogassanak el az Európai Bizottság finanszírozási és pályázati portáljára (Pályázati felhívások | Az EU finanszírozási és pályázati portálja), ahol tájékozódhatnak az aktuális pályázati lehetőségekről, illetve a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program weboldalára (Projekttámogatások – Európai Unió), ahol további videókat találhatnak az egyes ágakról. A program bemutatása dióhéjbanA Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program hétéves időszakra szól: 2021-ben indult, és 2027-ben zárul le. A Jogérvényesülés, Jogok és Értékek Alap keretében működik, akárcsak a szintén 2021–2027-re szóló Jogérvényesülési program.A Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program a jogokon és jogállamiságon alapuló, nyitott, demokratikus, egyenlőségre törekvő és befogadó társadalmak kialakulását és fejlődését hivatott támogatni. E cél megvalósításához életerős és önrendelkezésre képes civil társadalomra van szükség, támogatni kell az emberek demokratikus, polgári és társadalmi részvételét, és közös értékeink, történelmünk és emlékezetünk alapján ápolni kell az európai társadalom sokszínűségét.A Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program a következő négy pilléren nyugszik:egyenlőség, jogok, nemek közötti egyenlőség – a jogok, a megkülönböztetésmentesség és az egyenlőség (többek között a nemek közötti egyenlőség) előmozdítása, valamint a nemek közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség általános érvényesülésének előmozdítása;polgári részvétel és szerepvállalás – a polgárok szerepvállalásának és az Unió demokratikus életében való részvételének előmozdítása, a különböző tagállamok polgárai közötti párbeszéd ösztönzése és a közös európai történelem tudatosítása;Daphne – küzdelem az erőszak, többek között a nemi alapú erőszak és a gyermekekkel szembeni erőszak ellen;uniós értékek – az uniós értékek védelme és előmozdítása.A Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program forrásaira helyi, regionális, országos vagy transznacionális szinten tevékenykedő civil társadalmi szervezetek, valamint más érdekelt felek pályázhatnak olyan kezdeményezésekkel, melyek a polgári szerepvállalást, a mindenkit megillető egyenlőséget, valamint a jogok és az uniós értékek védelmét mozdítják elő.A Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program forrásaira itt lehet pályázni.Ha Ön szeretne rendszeresen értesülni arról, milyen forrásszerzési lehetőségeket kínál és milyen projekteket finanszíroz a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program és a Jogérvényesülés program, iratkozzon fel a finanszírozási lehetőségekről szóló hírlevelünkre.Sok tagország nemzeti kapcsolattartó pontot működtet. Ezek tájékoztatással és tanáccsal szolgálnak a pályázóknak és a kedvezményezetteknek a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programmal kapcsolatos ügyekben. A kapcsolattartó pontok listája itt található meg.Ha az Ön országa még nem hozott létre nemzeti kapcsolattartó pontot, forduljon bizalommal az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökséghez (EACEA). Aktualitások 2025. július 29.Online Info Session – CERV Civil Dialogue - Call for proposals to promote equality and to fight against racism, xenophobia and all other forms of discrimination (CERV-2025-EQUAL)2025. február 13.SUPPORT TO PREVENT AND COUNTER ILLEGAL HATE SPEECH, IN PARTICULAR ONLINE – EC-JUST/2025/OP/00012024. november 20.World Children's Day 2024!2024. március 12.Workshop on Gender mainstreaming in project proposals2024. március 8.International Women’s Day: Promoting gender equality through the CERV programme2023. december 12.75th Anniversary Universal Declaration of Human Rights: CERV stands up for human rights!More news Dokumentumok 2025. DECEMBER 2.CERV Indicative Planning 2026 2025. DECEMBER 2.CERV Work Programme 2026-2027Egyéb nyelvek (2)Deutsch(538.7 KB - PDF)Letöltésfrançais(557.35 KB - PDF)Letöltés 2024. SZEPTEMBER 3.CERV indicative call planning 2025 2025. JÚNIUS 5.Non-substantial modification of the CERV work programme 2023-2025 2024. JÚLIUS 23.CERV work programme for 2023-2025Egyéb nyelvek (2)Deutsch(397.4 KB - PDF)Letöltésfrançais(461.65 KB - PDF)Letöltés 2022. DECEMBER 1.CERV work programme 2023-2024Egyéb nyelvek (2)Deutsch(1.1 MB - PDF)Letöltésfrançais(1.06 MB - PDF)Letöltés 2023. DECEMBER 15.CERV indicative call planning 2023 2024 2021. ÁPRILIS 19.CERV 2021-2022 work programme 2023. FEBRUÁR 23.Decision authorising the use of lump sums for actions under CERV 2024. MÁRCIUS 18.CERV National Contact Points 2025 - update 24 November 2025 2022. MÁRCIUS 22.Evaluation report on the 2014 - 2020 REC programmeEgyéb nyelvek (23)български(893.7 KB - PDF)Letöltésespañol(522.59 KB - PDF)Letöltésčeština(804.98 KB - PDF)Letöltésdansk(520.16 KB - PDF)LetöltésDeutsch(732.83 KB - PDF)Letöltéseesti(682.4 KB - PDF)Letöltésελληνικά(876.13 KB - PDF)LetöltésEnglish(716.25 KB - PDF)Letöltésfrançais(794.76 KB - PDF)LetöltésGaeilge(699.26 KB - PDF)Letöltéshrvatski(782.89 KB - PDF)Letöltésitaliano(523.52 KB - PDF)Letöltéslatviešu(796.26 KB - PDF)Letöltéslietuvių(967.88 KB - PDF)LetöltésMalti(819.33 KB - PDF)LetöltésNederlands(717.6 KB - PDF)Letöltéspolski(824.42 KB - PDF)Letöltésportuguês(711.05 KB - PDF)Letöltésromână(859.87 KB - PDF)Letöltésslovenčina(739.1 KB - PDF)Letöltésslovenščina(781.51 KB - PDF)Letöltéssuomi(858.25 KB - PDF)Letöltéssvenska(704.58 KB - PDF)Letöltés 2023. DECEMBER 8.Keeping Children Safe: The International Child Safeguarding Standards 2024. NOVEMBER 21.Declaration on Honour regarding CPP by public entities 2022. DECEMBER 1.Commission Implementation Decision CERV 2023/2024Egyéb nyelvek (2)Deutsch(234.11 KB - PDF)Letöltésfrançais(311.19 KB - PDF)Letöltés Kapcsolódó linkek Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program – finanszírozási lehetőségekPolgárok, egyenlőség, jogok és értékek program
Kisfilmünk áttekintést nyújt a programról és annak négy ágáról. Kérjük a nézőket, látogassanak el az Európai Bizottság finanszírozási és pályázati portáljára (Pályázati felhívások | Az EU finanszírozási és pályázati portálja), ahol tájékozódhatnak az aktuális pályázati lehetőségekről, illetve a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program weboldalára (Projekttámogatások – Európai Unió), ahol további videókat találhatnak az egyes ágakról.
2025. július 29.Online Info Session – CERV Civil Dialogue - Call for proposals to promote equality and to fight against racism, xenophobia and all other forms of discrimination (CERV-2025-EQUAL)
2025. február 13.SUPPORT TO PREVENT AND COUNTER ILLEGAL HATE SPEECH, IN PARTICULAR ONLINE – EC-JUST/2025/OP/0001
2023. december 12.75th Anniversary Universal Declaration of Human Rights: CERV stands up for human rights!