Az Európai Bizottság elfogadta a 2023. évi bővítési jelentéseket. Ezekben a jelentésekben részletesen áttekinti, milyen előrehaladást értek el az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok. Kiemelt figyelmet érdemel az a tény, hogy ajánlásaiban a Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését szorgalmazza Ukrajna és Moldova esetében. Hasonló ajánlást fogalmaz meg Bosznia-Hercegovinára vonatkozóan is, azzal a feltétellel, hogy a tárgyalások megkezdéséhez az országnak meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak. Grúzia vonatkozásában pedig azt javasolja a Bizottság, hogy az ország kapjon tagjelölti státuszt. A bővítési csomag most először tartalmaz értékelő jelentéseket Ukrajnára, Moldovára és Grúziára vonatkozóan, a következő tagjelölt országokról szóló jelentések pedig az elért előrehaladásról adnak közre naprakész információkat: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró Észak-Macedónia, Szerbia, Törökország. A jelentések középpontjában az áll, milyen mértékű előrehaladást sikerült az említett országoknak eddig elérniük az uniós tagság megszerzéséhez szükséges alapvető reformok végrehajtása terén. Ezen túlmenően a dokumentumok tanáccsal szolgálnak azt illetően, milyen prioritások megvalósítására kell a a jövőben a reformoknak összpontosítaniuk. Európai uniós tagságra mindazok az európai országok pályázhatnak, amelyek tiszteletben tartják az EU demokratikus értékeit, és elkötelezettek a tekintetben, hogy elősegítik ezeknek az értékeknek a térnyerését. A tagjelölt országoknak egy sor politikai és gazdasági kritériumnak meg kell felelniük ahhoz, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz. Amikor az összes szakpolitikai területen lezárulnak a tárgyalások, és maga az EU is készen áll a bővítésre a felvevőképesség tekintetében, a felek csatlakozási szerződésben rögzítik a csatlakozás feltételeit – az esetleges védzáradékokat és átmeneti intézkedéseket is ideértve. A szerződést jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek, és egyhangúlag jóvá kell hagynia mindegyik uniós tagállamnak is. Ezt követően az összes fél – mindegyik uniós tagállam és maga a tagjelölt ország is – aláírja és ratifikálja a szerződést. További információk Sajtóközlemény: A Bizottság elfogadta a 2023. évi bővítési csomagot, javaslatot tett tárgyalások megkezdésére Ukrajnával és Moldovával, tagjelölt státusz biztosítására Grúziának és a csatlakozási tárgyalások megkezdésére Bosznia-Hercegovinával, amint az ország eléri a megfelelés szükséges szintjét Bővítési jelentések Tájékoztató: Az uniós csatlakozási folyamat lépésről lépésre Erősebb Európa a nemzetközi színtéren Tájékoztató: Albánia Tájékoztató: Bosznia-Hercegovina Tájékoztató: Koszovó Tájékoztató: Montenegró Tájékoztató: Észak-Macedónia Tájékoztató: Szerbia Tájékoztató: Törökország Tájékoztató: Ukrajna Tájékoztató: Moldova Tájékoztató: Grúzia Leírás Közzététel dátuma2023. november 8.SzerzőKommunikációs Főigazgatóság