Ugrás a fő tartalomra
Az Európai Bizottság logója
Európai Bizottság

A gyermekek online biztonságával foglalkozó különbizottság

Az elmúlt évtizedekben biztonságosabbá tettük a való világot a gyermekek számára, most ugyanezt kell tennünk a digitális világ kapcsán is. A technológia által kínált kecsegtető lehetőségeket úgy kell kiaknáznunk, hogy közben óvjuk biztonságukat, egészségüket és boldogságukat.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

A különbizottságról

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szakértői különbizottságot hozott létre, amely határozott és gyakorlatias európai közelítésmódot hivatott kidolgozni a gyermekek online biztonságáért.

Az Unió helyzetéről szóló 2025. évi beszédben bejelentett különbizottság különböző szakterületek – többek között az egészségügy, az idegtudomány, a pszichológia, a számítástechnika, a gyermekjogok és a digitális jártasság – ifjúsági képviselőiből és szakértőiből áll. Tagjai az EU különböző országaiból érkeztek.

A bizottság megbeszélései a legújabb kutatásokon, valamint a gyermekek és családok hétköznapi tapasztalatain alapultak. A fiatalok és a polgárok meglátásai – olyan kezdeményezések révén, mint az elnök ifjúsági tanácsadó testülete és a polgári vitacsoportok – kulcsfontosságú részét képezték ennek a munkának. 

  • Participation of Ursula von der Leyen, President of the European Commission, in the second meeting of the Special Panel on child safety online
    A gyermekek online biztonságával foglalkozó különbizottság
  • Participation of Ursula von der Leyen, President of the European Commission, in the first meeting of the President’s Youth Advisory Board
    Az elnök ifjúsági tanácsadó testülete
  • Citizens panel
    Polgári vitacsoport

Mivel foglalkozik a különbizottság?

  • A gyermekek online biztonsága
    • a gyermekek online biztonságát szolgáló legjobb uniós szintű megközelítés kidolgozása
    • közös uniós korhatár meghatározása a közösségi médiára vonatkozóan, az életkorhoz és a kockázathoz igazított védelmi intézkedésekkel
    • a közösségi média biztonságos és felelősségteljes használatát ösztönző oktatás 
  • A gyermekek biztonsága az online platformokon
    • a közösségi média, a játékok, az üzenetküldő alkalmazások és az MI-eszközök gyermekek általi használatának kockázatai és előnyei
    • a gyermekek egészségére és jóllétére gyakorolt hatásuk különböző életkorokban 
  • Az online platformok felelőssége
    • a technológiai vállalatok felelőssége a gyermekek védelmében
    • a meglévő biztonsági intézkedések megerősítésének módjai

A különbizottság munkájának előrehaladása

  1. 2026. július 13.

    A különbizottság át fogja adni jelentését Ursula von der Leyen elnöknek. Az Európai Bizottság ezt követően megvizsgálja az ajánlásokat, és meghatározza a következő lépéseket.

  2. 2026. június 16.

    Harmadik és egyben utolsó ülésén a különbizottság áttekintette az EU és a partnerországok legfontosabb tanulságait és bevált gyakorlatait. A megbeszélés rávilágított arra, hogy mennyire fontos támogatni a szülőket és a gondviselőket a gyermekek online biztonsága területén.

  3. 2026. április 16.

    Második ülésén a vitacsoport megvitatta a kiskorúak védelmére vonatkozó uniós szabályokat, és megvizsgálta a más országokban alkalmazott megközelítéseket, például az Ausztráliában érvényben lévő szabályt, amely alsó korhatárhoz köti a közösségi média használatát. 

  4. 2026. március 5.

    A különbizottság első alkalommal ülésezett, hogy áttekintse a gyermekek internethasználatának kockázatait és előnyeit. Megvitatták továbbá az online biztonsággal kapcsolatos jelenlegi megközelítéseket az EU-ban és máshol a világban. 

A különbizottság tagjai 

Társelnökök

Dr. Maria Melchior

A Francia Országos Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója

Prof. Dr. Jörg M. Fegert

Az Ulmi Egyetem Orvostudományi Központja gyermek- és serdülőkori pszichiátriai, pszichoszomatikai és pszichoterápiai tanszékének igazgatója

Az első ülés résztvevői
  • Kimmo Alho, a Helsinki Egyetem pszichológia professzor emeritusa, szakterülete a kognitív idegtudomány, a figyelem és a funkció agyi mechanizmusai a digitális terekben   

  • Leanda Barrington-Leach, ügyvezető igazgató, 5Rights Alapítvány 

  • Gabriele Battimelli, „Gyermekbarát internet” (BIK) + Olaszország ifjúsági nagykövete   

  • Elena Bozzola gyermekorvos, az Olasz Gyermekgyógyászati Társaság titkára és országos tanácsosa (online részvétel) 

  • Matthias Brand, a Duisburgi Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője   

  • Jutta Croll, a Stiftung Digitale Chancen igazgatótanácsának elnöke 

  • Sigge Eriksson, Svéd Gyermek- és Ifjúsági Szervezetek Nemzeti Tanácsa, Svédország   

  • Jeff Hancock, a Stanford Social Media Lab alapító igazgatója (online részvétel) 

  • Pavel Kordik, a prágai CTU Informatikai Karának docense (online részvétel) 

  • Marta Lamarosa Gonçalves, „Gyermekbarát internet” + Portugália ifjúsági nagykövete   

  • Sonia Livingstone, OBE, a szociálpszichológia professzora, a London School of Economics a gyermekek digitális jövőjével foglalkozó központjának igazgatója 

  • Elvira Mentzelioti, Görög Nemzeti Ifjúsági Tanács, Görögország   

  • Servane Mouton, orvos, neurológus és neuropszichológus   

  • James O’Higgins Norman, a nevelésszociológia professzora, a megfélemlítés elleni központ igazgatója, az UNESCO megfélemlítéssel és internetes megfélemlítéssel foglalkozó testületének elnöke   

  • Maja Olszewska, „Gyermekbarát internet” + Lengyelország ifjúsági nagykövete   

  • Brian O’Neil, a Dublini Technológiai Egyetem professzor emeritusa   

  • Leo Pekkala, a digitális jártassággal foglalkozó szakértő, a KAVI igazgatóhelyettese   

  • Soledad Pera, docens, a Delfti Műszaki Egyetem elektrotechnikai, matematikai és számítástechnikai karának webes információs rendszerekkel foglalkozó csoportja   

  • Hanne-Mari Schiøtz Thorud, a Délkelet-Norvégiai Egyetem Országos Optikai, Látás- és Szemészeti Központjának fiziológusa és professzora   

  • Lore Sleeckx, Flamand Ifjúsági Tanács   

  • Piotr Toczyski, az SWPS Társadalomtudományi és Bölcsészettudományi Egyetem kutatója   

  • Antonia Torrens, a Családügyi Szervezetek Európai Szövetsége (COFACE) elnöke   

  • Rareș Voicu, szakpolitikai és érdekképviseleti felső vezető, Európai Ifjúsági Fórum 

  • Alexandra Weilenmann, az interakciótervezés professzora, a Göteborgi Egyetem Alkalmazott Információtechnológiai Tanszéke ember-gép interakciós egységének vezetője 

 

A második ülés résztvevői
  • Mehdi Arfaoui, szociológus, Commission nationale de l’informatique et des libertés (CNIL) és École des hautes études en sciences sociales (EHESS)

  • Leanda Barrington-Leach, ügyvezető igazgató, 5Rights Alapítvány 

  • Tobiáš Bruno Galia, az elnök ifjúsági tanácsadó testülete, Cseh Gyermek- és Ifjúsági Tanács

  • Urs Buscke, vezető jogi referens, Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC)

  • Alex Cooney, vezérigazgató és társalapító, CyberSafeKids

  • María del Mar España Martí, a Plataforma Control Z igazgatója, a Spanyol Adatvédelmi Ügynökség (DPA) korábbi igazgatója

  • Marina Fernández, az Adolescencia lliure de movils elnöke

  • Louise Flynn, tanárképzési adjunktus, Trinity College Dublin – School of Education

  • Catalina Goanta, technológiai magánjogi docens, Utrechti Egyetem (Hollandia) 

  • Rasmus Kjedahl, igazgató, Børns Vilkår

  • Petra Kogelnig, az Európai Szülők Szövetségének főtitkára  

  • Marta Lamarosa Gonçalves, „Gyermekbarát internet” (BIK) + ifjúsági nagykövet

  • Giovanna Mascheroni, a Milánói Katolikus Egyetem Kommunikációs Tanszékének professzora 

  • Helen Mason, ügyvezető igazgató, Child Helpline International  

  • Servane Mouton, orvos, neurológus és neuropszichológus

  • María Soledad Pera, docens, a Delfti Műszaki Egyetem elektrotechnikai, matematikai és számítástechnikai karának webes információs rendszerekkel foglalkozó csoportja

  • Tanja Petelin, előadó, Jogtudományi Kar, Université de Poitiers

  • Jessica Piotrowski, professzor, Amsterdam School of Communication, Amszterdami Egyetem

  • Declan Qualter, gyakorlatvezető és PhD-jelölt, School of Education, University College Dublin

  • Judith Simon, a Hamburgi Egyetem információtechnológiai etikaprofesszora 

  • Petr Slovak, docens, ember-gép interakció, King’s College London 

  • Elisabeth Staksrud, professzor, Média- és Kommunikációs Tanszék, Oslói Egyetem

  • Sophie Stalla-Bourdillon, a VUB jogi, tudományos, technológiai és társadalmi kutatócsoportjának kutatási vezetője

  • Argyris Stringaris, professzor, gyermek- és serdülőkori pszichiátria, University College London 

  • Lisa Thorell, a Karolinska Institutet klinikai idegtudományi tanszékének professzora 

  • Martina Tóthová, az elnök ifjúsági tanácsadó testülete; Szlovák Ifjúsági Tanács

  • Mieke Visser-Schuurman, a Eurochild gyermekjogi és kapacitásépítési igazgatója 

  • Niels Zagema, az elnök ifjúsági tanácsadó testülete; Nationale Jeugdraad 

A harmadik ülés résztvevői
  • Louise Heeran Flynn, tanárképzési adjunktus, Trinity College Dublin – School of Education
  • Lies Craeynest, a KidsUnplugged alapítója
  • Jutta Croll, a Stiftung Digitale Chancen igazgatótanácsának elnöke
  • Alberto Monge Roffarello, adjunktus, Politecnico di Torino
  • Kai Rannenberg, a frankfurti Goethe Egyetem mobilüzletekért és többoldalú biztonságért felelős elnöke
  • Christoph Pieh, tanszékvezető, University for Continuing Education, Krems
  • Urs Buscke, vezető jogi referens, Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC)
  • Théo Mouhoud, gyermekpszichiáter, Hopitaux de Paris
  • Eva Möhler, gyermek- és serdülőpszichiátriai szakorvos, tanszékvezető
  • Kerstin Paschke, gyermek- és serdülőpszichiátriai és pszichoterápiás szakorvos
  • Petra Kogelnig, az Európai Szülők Szövetségének főtitkára
  • Laura Vandenbosch, a Leuveni Katolikus Egyetem Médiapszichológiai Laboratóriumának docense és igazgatója
  • Sørine Vesth Rasmussen, gyermekjogi és technológiapolitikai tanácsadó, Børns Vilkår
  • Marta Lamarosa Gonçalves, „Gyermekbarát internet” (BIK) + ifjúsági nagykövet
  • Dimítrisz Calavósz, BIK, ifjúsági nagykövet
  • Anna Schwabegger, az Osztrák Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke
  • Aisling Maloney, az elnök ifjúsági tanácsadó testülete és Írország Nemzeti Ifjúsági Tanácsa
  • Maya Katkovska, a lett Safer Internet Központ vezetője
  • Konsztandínosz Karaháliosz, az IEEE ügyvezető igazgatójának tanácsadója és a 5Rights Alapítvány igazgatótanácsának tagja
  • Mie Oehlenschlager, független kutató és tanácsadó (Dánia)
  • Ana Caballero, a kiskorúak digitális területen való védelmének javításával foglalkozó szakértői csoport elnöke
  • Lisa Thorell, a Karolinska Institutet klinikai idegtudományi tanszékének professzora
  • Servane Mouton, orvos, neurológus és neuropszichológus   
  • Owen Bennett, a digitális technológiák szabályozásának független szakértője (Egyesült Királyság)
  • Lucas Borges, a brazil adatvédelmi ügynökség szabályozásért felelős főfelügyelője
  • Giovanna Mascheroni, a Milánói Katolikus Egyetem Kommunikációs Tanszékének professzora
  • Beckett Leclair, technológiai igazgató, 5Rights Alapítvány
  • Ayata, az uniós gyermekrészvételi platform 15 éves képviselője
  • Zuzanna, az uniós gyermekrészvételi platform 17 éves képviselője

Az oldal legutóbbi frissítésének dátuma: 16 június 2026