
Életünk jelentős részét az interneten töltjük. A digitális világ felé való elmozdulás sok új lehetőséget teremtett, de ugyanakkor számos kihívást is hozott magával, amelyek egyike a kiberbiztonság. Októberben Európa-szerte különböző eseményekre kerül sor az EU éves kampányának részeként, amelynek célja a kiberbiztonság előmozdítása az uniós polgárok és szervezetek körében.
Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA), a Bizottság és az uniós országok által koordinált kampány több száz európai és Európán kívüli partner bevonásával zajlik. Vegyen részt Ön is a figyelemfelkeltést és a bevált gyakorlatok megosztását célzó konferenciákon, műhelytalálkozókon, képzéseken, webináriumokon, előadásokon! Itt böngészhet a lakóhelye közelében sorra kerülő rendezvények között.
A kibertámadások célja többek között az adatlopás, a felhasználók utáni kémkedés, a számítógépek használatának ellehetetlenítése vagy a gépek manipulálása. A támadók nemcsak személyi számítógépeket, hanem teljes hálózatokat is célba vehetnek. A háttérben egy-egy hekker, hekkercsoport, sőt akár egész országok állhatnak. E fenyegetésekkel szemben sokféleképpen védekezhetünk, például:
🔒 erős jelszó beállításával
🗃️ rendszeres biztonsági másolat készítésével az adatainkról
🪪kellően szigorú adatvédelmi beállításokkal
🦹 a pszichológiai manipulációval szembeni felkészültséggel.
Az EU uniós szinten az uniós kiberbiztonsági stratégia révén igyekszik aktívan előmozdítani a kiberbiztonsággal kapcsolatos kihívások kezelését. Ez a stratégia alátámasztja a kiberbiztonsági fenyegetések kezelésére irányuló uniós erőfeszítéseket, és a kiberbiztonságunk és a kibertámadásokra adott válaszaink megerősítésére összpontosít.
A Bizottság nemrégiben, 2025 januárjában a kórházak és az egészségügyi szolgáltatók kiberbiztonságának megerősítését célzó uniós cselekvési tervet terjesztett elő. Ennek célja, hogy biztonságosabb és védettebb környezetet teremtsen a betegek számára. Itt olvashat bővebben arról, hogy mit tesz az EU a kiberbiztonságunk védelmében.
További információk
- Közzététel dátuma
- 2025. október 1.
- Szerző
- Kommunikációs Főigazgatóság