Page contents Page contents A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendAz Egyesült Nemzetek Szervezetének 2015. szeptemberi közgyűlésén a világ országai elfogadták a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet és az ahhoz tartozó 17 fenntartható fejlődési célt.A világ vezetői elkötelezték magukat a szegénység felszámolása, a bolygónk védelme és annak garantálása mellett, hogy minden ember békében és jólétben éljen.A 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend – az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodással együtt – arról szól, hogy hogyan tudjuk közös erővel jobbá tenni a világot, és egyben a fenntartható fejlődés és annak gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és irányítási dimenziói terén végzett nemzetközi együttműködés globális kereteként szolgál.Nagyon fontos, hogy következetesen haladjunk a fenntartható fejlődési célok megvalósítása felé, hogy ennek érdekében az EU összefogjon a partnerországokkal és a civil társadalommal, és képviselje magát a magas szintű nemzetközi fórumokon, többek között az ENSZ fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű politikai fórumán. Az EU csak így tud elkötelezetten tenni a fenntartható fejlődésért, illetve vezető szerepet játszani a folyamatban, sőt a Covid19 hatásait is csak így lehet világszinten kezelni. Magas szintű politikai fórum a fenntartható fejlődésrőlA fórum az ENSZ fenntartható fejlődéssel foglalkozó fő platformja. Kulcsszerepet játszik a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend és a fenntartható fejlődési célok globális szintű nyomon követésében és felülvizsgálatában.2021: a fenntartható fejlődési célok Európa helyreállításának iránytűiA magas szintű politikai fórum 2021-es ülésére a Gazdasági és Szociális Tanács égisze alatt 2021. július 6. és 15. között kerül sor.A magas szintű politikai fórum keretében az EU 2021. július 14-én kísérőrendezvényt fog szervezni. Az eseményen arra keresik a választ, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljai miképpen szabhatnak irányt az európai helyreállításnak, és hogyan lehet javítani a jövőt egy új növekedési modellel. A rendezvény résztvevői áttekintik a fenntartható fejlődési célok megvalósítása terén tett uniós intézkedéseket, hangsúlyozva a kormányzati megközelítést, a fellendülés globális kilátásait és az erős globális partnerség szükségességét, továbbá megvizsgálják a rendelkezésre álló lehetőségeket, és azt, hogyan lehet a leghatékonyabban kezelni a fenntartható fellendüléssel kapcsolatban több szinten jelentkező, egymással összefüggő kihívásokat.Az Európai Bizottság elkötelezett a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési célok megvalósításáért, és helyreállítási erőfeszítéseinek középpontjába a zöld megállapodást helyezi. Csatlakozzon Jutta Urpilainen és Paolo Gentiloni biztoshoz – olvasson a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos fő kihívásokról, a pandémia tanulságairól és a válságból való kilábalás sikertörténeteiről.Magas szintű politikai fórum (2020)A magas szintű politikai fórum 2020-as ülésére a Gazdasági és Szociális Tanács égisze alatt 2020. július 7. és 16. között került sor. Ezen belül a háromnapos miniszteri találkozót 2020. július 14. és 16. között rendezték meg.A téma a következő volt: „Aktivizálás és az átalakulást szolgáló útvonalak: az évtized feladatai és a fenntartható fejlődés valóra váltása”.A 2020. évi magas szintű politikai fórumon a résztvevők megvitatták, hogy a Covid19-világjárvány hogyan hat a fenntartható fejlődési célok megvalósítására. Szó volt arról is, hogy a nemzetközi közösség hogyan tud reagálni a világjárványra oly módon, hogy ismét megfogható közelségbe kerüljön a fenntartható fejlődési célok elérése, és miképpen gyorsíthatja fel e célok megvalósítását ebben az évtizedben.A fenntartható fejlődési célokról szóló találkozó (2020)Az ENSZ főtitkára javasolta, hogy az érintettek rendszeres találkozókon vitassák meg, hogy ebben az évtizedben milyen fellépésekre lesz szükség a fenntartható fejlődési célok eléréséhez. Az első ilyen találkozóra 2020. szeptember 18-án, online került sor.A 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend megvalósítására már csak tíz év áll rendelkezésünkre. A Covid19-világjárvány ráadásul tovább mélyítette a meglévő egyenlőtlenségeket, sőt bizonyos eredményeket le is nullázott. Az éghajlatváltozás, a nemek közötti egyenlőtlenség és a szegénység a legsürgetőbb probléma, amelyek felszámolásához politikai akaratra és elszántságra lesz szükség.Magas szintű politikai fórum (2019)A magas szintű politikai fórum 2019-es ülésére a Gazdasági és Szociális Tanács égisze alatt 2019. július 9. és 18. között került sor. Ezen belül a háromnapos miniszteri találkozót 2019. július 16. és 18. között rendezték meg.Az ülés keretében a Bizottság 2019. július 18-án magas szintű rendezvényt szervezett New Yorkban, ahol ismertette az EU megközelítését, többek között:a Bizottság „Fenntartható Európa 2030-ra” című vitaanyagát,az Eurostat ellenőrzési jelentését a fenntartható fejlődési célok megvalósítása terén elért uniós eredményekről,a fejlesztési politikával kapcsolatos európai konszenzus végrehajtásáról szóló közös összefoglaló jelentést,a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciáról szóló uniós jelentést.