Immár teljes az az uniós intézkedéscsomag, amely azt hivatott elérni, hogy az EU nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátása legalább 55%-kal csökkenjen 2030-ra az 1990-es szinthez képest. Most, hogy a csomag utolsó két elemének – a módosított megújulóenergia-irányelvnek és a ReFuelEU légiközlekedési rendeletnek – az elfogadására is sor került, az EU jogilag kötelező erejű éghajlat-politikai célértékekkel rendelkezik a gazdaság összes kulcsfontosságú ágazatára vonatkozóan. Ez fontos mérföldkő, mely jelzi: az EU – ígéretének megfelelően – úgy alakítja a zöld átállást, hogy az a polgároknak és a gazdasági ágazatoknak is a javát szolgálja. Egyúttal lehetőség is, hiszen alkalmat ad arra, hogy javítsuk az EU versenyképességét és megerősítsük ellenálló képességét. Most, közvetlenül az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája, a COP28 előtt Európa megerősíti korábbi kötelezettségvállalásait, és jó úton halad afelé, hogy 2050-re elérje a klímasemlegességet. Az úgynevezett „Irány az 55%!” intézkedéscsomag a következő elemeket foglalja magában: ágazatok széles körére vonatkozóan meghatározott kibocsátáscsökkentési célértékek, új célérték a természetes szénelnyelés mértékének növelését illetően, aktualizált, a kibocsátások korlátozását célzó kibocsátáskereskedelmi rendszer, amely fizetési terhet ró a szennyezőre, és elősegíti a zöld átállást előmozdító beruházások létrejöttét, szociális támogatás a polgárok és a kisvállalkozások számára, új, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus, mely azt hivatott biztosítani, hogy az importált áruk egyenértékű szén-dioxid-kibocsátási árat fizessenek a megcélzott ágazatokban, aktualizált célértékek a megújuló energia és az energiahatékonyság tekintetében, kötelezettségvállalás az új szennyező járművek 2035-ig történő fokozatos kivonására vonatkozóan, valamint olyan intézkedések, amelyek a töltőinfrastruktúra kiépítésének és az alternatív üzemanyagok használatának fellendítését szolgálják a közúti közlekedésben, a hajózásban és a légi közlekedésben. További információk Irány az 55%!: a javaslatok megvalósítása Európai zöld megállapodás További információk a zöld megállapodás megvalósítására irányuló konkrét javaslatokról Sajtóközlemény: A Bizottság üdvözli a kulcsfontosságú „Irány az 55%!” intézkedéscsomag lezárását, amely a 2030-as célok megvalósításához vezető pályára állítja az EU-t Kisfilm az „Irány az 55%!” intézkedéscsomag elért eredményekről Leírás Közzététel dátuma2023. október 9.SzerzőKommunikációs Főigazgatóság